Bejegyzések a következő címkével: közvélemény-analízis

Kozvanal_20150210

A januári pártpreferencia mérések azt jelzik, hogy a Fidesz támogatottságának az októberi önkormányzati választások után elindult meredek zuhanása megállt. A kormánypárttal szimpatizálók aránya a választásra jogosultak körében 24 százalék körüli, ami mintegy 10 százalékponttal marad el a négy hónappal ezelőtti értéktől. A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta mégsem ez a mélypont: 2012 tavaszán-nyarán 20 százalék alatt is volt a kormánypárt támogatottsága.

20141212_teaser

A Fidesz-KDNP támogatottsága a választókorúak körében a Medián és a Tárki kutatása szerint is egyetlen hónap alatt 12 százalékponttal csökkent. Az Ipsos december eleji mérése 10 százalékpontos visszaesést jelez az októberi szinthez képest, azaz a kormányoldal az önkormányzati választás óta 0,8-1 millió szimpatizánst veszített. A Fidesz-KDNP-nek a jelenleginél volt már alacsonyabb támogatottsága 2010 óta, de ilyen meredek zuhanásra még egyetlen párt esetében sem volt példa a rendszerváltás óta.

Rajt

A márciusi közvélemény-kutatások szerint a Fidesz fölénye továbbra is stabil, a pártot választani tudó biztos szavazók 47-55 százaléka voksolna a kormánypártra. A baloldali pártszövetség a februári mérésekhez viszonyítva gyengült, a támogatottságát 20 és 31 százalék között mérik. A Jobbik erősödése folytatódott, 18-21 százalékra mérik a pártot. Az LMP pedig 3-5 százalékon áll.

20140303_teaser

A januárban és februárban készült közvélemény-kutatások bár jelentős eltéréseket mutatnak, a kormánypárt fölényét tekintve továbbra is teljes az egyetértés. Közvélemény-analízis.

Elemzes_Osszefogas_140203_6

Az új választási rendszerben legalább 300 ezer belföldi szavazattal kell többet szereznie a baloldali ellenzéknek a Fidesz-KDNP-nél ahhoz, hogy megszerezze a parlamenti többséget. Ennek elsődleges oka a jobbra húzó kerülettérkép, sőt várhatóan a külhoni szavazatok sem az Összefogást segítik. A Jobbik támogatottságának változásánál erősebben befolyásolja az Összefogás mozgásterét, hogy az LMP bejut-e a parlamentbe.

teaser

Novemberben folytatódott a pártválasztásukban bizonytalanok arányának csökkenése, a kormány- és az ellenzéki pártok közötti távolság pedig kis mértékben növekedett. A balközép ellenzéki pártoknak további egymillió szavazót kellene megszólítaniuk a szűk parlamenti többséghez.

teaser

Az októberi pártpreferencia-mérések a bizonytalanok csökkenését, a kormánypárt erősödését, és az ellenzéki erők közötti átrendeződést jelzik, mindegyiket szabad szemmel alig látható mértékben. Mandátumkalkulátorunk segítségével arra is becslés adható, hány további szavazóra van szüksége az ellenzéknek a szűk parlamenti többség megszerzéséhez: közel egymillióra. 

teaser

Nagyon. A hónapok óta erősödő kormánypárt ellenében részben összeálló ellenzéknek a kutatásokban láthatónál majdnem egymillióval több szavazót kellene összeszednie ahhoz, hogy minimális parlamenti többségre tegyen szert. Közvélemény-analízis és mandátumkalkuláció.

kozv_anal_1307_d

A júliusi közvélemény-kutatások a kormánypárt és balközép ellenzéke közötti olló – eltérő mértékű – nyílásáról tanúskodnak.

kozv_anal_1306_d

Nincs könnyű dolga a kormány balközép ellenzékének: nemcsak a pártnélküli, hanem a passzív bizonytalan választók közül is tömegeket kellene maguk mellé állítaniuk ahhoz, hogy eséllyel fussanak neki 2014-nek.