Bejegyzések a következő címkével: ellenzék

[ 25 Jan 2018 | Szerző: | Címkék: , ]
6pVwdLBwenqm18Gkts

Nem úgy a törvénnyel.

terkep-budapest

Ahogy az a fővárosi választási rendszer átalakításának bejelentése óta várható volt, 7 kerületről lemondott a baloldali ellenzék annak érdekében, hogy mindhárom formációnak lehessen kompenzációs listája, a maradék 16 kerületet pedig 6-5-5 arányban osztották szét egymás között. A végéhez közelítő, kínkeserves tárgyalási folyamat során többször olvashattunk arról, hogy a felek ezek közül 9 kerületet tartanak mindenképp nyerhetőnek, s hogy ezeket 4-4-1 arányban osztották el egymás között (az MSZP-nek és a DK-nak 4-4, az Együtt-PM-nek 1 jut). Nem világos, milyen metódus szerint jöttek ki ezek az értékek

Elemzes_Osszefogas_140203_6

Az új választási rendszerben legalább 300 ezer belföldi szavazattal kell többet szereznie a baloldali ellenzéknek a Fidesz-KDNP-nél ahhoz, hogy megszerezze a parlamenti többséget. Ennek elsődleges oka a jobbra húzó kerülettérkép, sőt várhatóan a külhoni szavazatok sem az Összefogást segítik. A Jobbik támogatottságának változásánál erősebben befolyásolja az Összefogás mozgásterét, hogy az LMP bejut-e a parlamentbe.

[ 14 Jan 2014 | Szerző: | Címkék: , ]
20140114_bajnai-gyurcsany-mesterhazy_fodor

Tavaly augusztus 29-én, az MSZP és az Együtt-PM által tető alá hozott koordinált indulásra vonatkozó megállapodásakor írtuk: „nem a mai megállapodás az ellenzék legnagyobb problémája, hanem az elmúlt csaknem egy év nyilvánosság előtt folytatott, imázsromboló egyezkedése”. Az azóta eltelt időszakban is a megállapodás kényszere bénította a baloldalt, három hónapjuk maradt az új, kibővített együttműködés tartalommal való feltöltésére.

[ 30 Sep 2013 | Szerző: | Címkék: , , ]

A bajai választási csalást megállapító bírósági végzés 2014-es választásra vonatkozó hatásairól László Róbert az Egyenes Beszédben.

[ 3 Sep 2013 | Szerző: | Címkék: , ]
laposzto

A múlt héten az MSZP és az E14-PM megállapodott, tegnap pedig a DK nyújtotta be igényét néhány egyéni és listás képviselői helyre. Mivel Gyurcsány Ferencnek és pártjának szavazói kis számuk ellenére is nélkülözhetetlenek az ellenzék számára, érdemes megvizsgálni, milyen (reális és kevésbé reális) forgatókönyvek előnyeit és hátrányait mérlegelhetik a felek.

[ 29 Aug 2013 | Szerző: | Címkék: , ]

A koordinált indulásról született ellenzéki megállapodásról László Róbertet kérdezték az Egyenes Beszédben.

[ 29 Aug 2013 | Szerző: | Címkék: , , ]
Vigyázz-Kész-Rajt

A mai megállapodás szerint koordináltan indított egyéni jelöltekkel, külön pártlistákon méreti meg magát az MSZP és az Együtt-PM a következő választáson. Ez a Lázár János által majd két éve, 2011 októberében felvázolt jelöltállítási szabályok óta az egyik legesélyesebb forgatókönyv volt. Az elmúlt napokban kialakult hisztéria miatt mégis sokan értetlenséggel vagy lemondással fogadják a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt hiányát. Pedig nem a mai megállapodás az ellenzék legnagyobb problémája, hanem az elmúlt csaknem egy év nyilvánosság előtt folytatott, imázsromboló egyezkedése.

[ 27 Aug 2013 | Szerző: | Címkék: , ]

Az ellenzéki tárgyalásokról vitatkozott László Róbert Lánczi Tamással az MR1-Kossuth Rádióban.

[ 24 Aug 2013 | Szerző: | Címkék: , ]
tugofwarcartoon_1

Az ellenzéki „együttműködés” turbó fokozatba kapcsolt: mindkét fél előválasztást ajánl, az Együtt-PM közvélemény-kutatásra, az MSZP „hús-vér” választókra bízná a döntést. Aligha valósul meg bármelyik is.