Home » Álláspontok, Elemzések, Featured, Headline, Közlemények

Nincs vége a választási reformnak

A választási eljárási törvény mai zárószavazása után, kevesebb mint másfél évvel a következő választás előtt sem ismerjük az alapvető fontosságú kampányfinanszírozás szabályait, sőt, abban sem lehetünk biztosak, hogy az új választási rendszer máig elfogadott szabályai véglegesnek tekinthetők.

A Fidesz kétharmados választási győzelme óta folyamatosan zajló választásireform-folyamatot legfőképp a saját vélt politikai érdek érvényesítése, a kabát gombhoz varrása, illetve a szakmai és politikai egyeztetés teljes hiánya jellemezte.

Bár Magyarországnak nem volt szüksége átfogó választási reformra, 2010-ig – a parlamenti mandátumok kétharmadát 1998 és 2010 összeadni képes MSZP és Fidesz érdekellentétei, párbeszéd-képtelensége és a rendkívül alacsony színvonalú kisebbparlamentezés miatt – a feltétlenül szükséges állagmegóvást sem sikerült végrehajtani. Bár korábban a Fidesz nem ambicionálta őszintén a választási reformot, kétharmados választási győzelme elkerülhetetlenné tette, hogy teljesítse kevés konkrét választási ígéreteinek egyikét, a parlament létszámának legfeljebb kétszáz főre csökkentését. A kormánypárt ehhez a gombhoz volt kénytelen kabátot varrni. A létszám kőbe vésése és a mindenkori relatív győztest a korábbinál is jobban jutalmazó szándéka jegyében alkotta meg az új választójogi törvényt: ennek eredménye a többségi logika erősítése, az egyéni kerületek súlyának növelése, a második forduló megszüntetése, a győztes jelöltek „kompenzálása”. A Fidesz választásmérnökeinek keze közben folyamatosan maguk felé hajlott: korábbi nyilatkozataikkal ellentétben választójogot adtak a külhoni magyaroknak, a választókerületi térképet pedig a mindenkori jobboldalnak kedvező módon rajzolták meg.

A jelöltállítás szabályainak folyamatos változtatása ugyanakkor elsőként jelezte, a pártban csak a soron következő feladatra koncentrálnak. Az eljárási szabályokkal 2011-ben még alig foglalkoztak, márpedig a választási rendszer komplexitása megkövetelte volna, hogy párhuzamosan alkossák meg az egymásra is ható választójogi és eljárási szabályokat. A rendszerben való gondolkodás hiánya, az érdemi politikai és szakmai egyeztetés hiánya, később pedig az eljárási törvény rohamtempóban történő toldozása-foldozása rengeteg felesleges energiát vitt el, és sokat ártott a törvény minőségének is. A tavaly elfogadott választójogi törvényben rögzített jelöltállítási szabályokat így többször módosították az eljárási törvény benyújtása után, nem függetlenül az előzetes regisztráció bevezetésétől, amiről csak idén szeptemberben született meg a végleges politikai döntés.

A törvénytervezet kidolgozatlanságát minden korábbinál egyértelműbben jelezte, hogy a választási eljárási törvény 2012. szeptember 18-ai benyújtása után néhány órával Selmeczi Gabriella bejelentette, módosítani fogják a szöveget. Ráadásul az előzetes regisztráció esetleges alkotmányellenessége is cselekvésre ösztönözte a kormányt: az eredetileg tervezett egyetlen mondat helyett részletszabályokat is az Alaptörvénybe vésett.

A kormánypárt – gyakran egymásnak is ellentmondó – módosítókkal igyekezett elérni azon törekvését, hogy a kiszámíthatatlan választókat távol tartsa az urnáktól (előzetes regisztráció), illetve hogy a pártok és a választók közötti kommunikációs csatornákat a lehető legszűkebbre szabja (a kampány időtartamának és felületeinek drasztikus korlátozása). Az ötletszerűségre jellemző, hogy olyan kivitelezhetetlen elképzelések is átmenetileg bekerültek a javaslatba, amelyek kötelezték volna a jegyzőket, hogy a regisztrációs időszakban mind a nyolcmillió magyarországi választópolgárt otthonában tájékoztassák a feliratkozás módjáról. A jogalkotók a mozgásukban korlátozott választók regisztrációs nehézségeire pedig valószínűleg nem gondoltak időben, de végül – talán nem függetlenül az ezen a fórumon lezajlott vitától (itt és itt) – számukra megteremtik az otthoni feliratkozás.

Az eljárási törvény egységesített verziójához még a zárószavazás előtti vasárnap délután is érkeztek módosítók, amelyek nem csak koherenciazavarokat oldottak fel: a kistelepüléseken élők regisztrációját könnyítették meg azzal, hogy nem csak kétszer egy héten, hanem minden munkanapon lehetővé kell tenni számukra, hogy feliratkozhassanak a közös önkormányzati hivatalokban, illetve az online médiumok számára mégsem tiltanák kampányidőszakban politikai hirdetések közzétételét.

Az utolsó pillanatban érkezett lazítások ellenére sem biztos, hogy az eljárási törvény, azon belül is az előzetes regisztráció intézménye kiállja az alkotmányosság próbáját. Korábban több kormánypárti képviselő is azt ígérte, előzetes normakontrollt kérnek majd az Alkotmánybíróságtól (Ab), később mégis meggondolták magukat. Áder János köztársasági elnök arra hivatkozva, hogy a zárószavazás előtt tartalmilag is módosították a törvényt, visszadobhatja azt a parlamentnek, de nem kizárt az sem, hogy végül ő küldi el a Donáti utcába; utóbbi esetben még idén döntést hozhat az Ab. A törvény ezek után még könnyen nemzetközi fórumok elé is kerülhet, precedens híján azonban jelenleg nehezen megjósolható, hogy a bírák kényszernyugdíjazásához hasonló sorsra jutna-e az előzetes regisztráció intézménye.

A részleteiben amerikai, brit, francia, lengyel és olasz példákra hivatkozó, valójában egyik modellt sem konzekvensen alkalmazó új választási rendszer azonban még mindig nem teljes: a kampányfinanszírozás szabályozása továbbra is várat magára. Az Alaptörvény többszöri átírása és a jelöltállítás tavaly elfogadott szabályait az elmúlt hetekben többször is felülíró módosítók pedig arra engednek következtetni, hogy a kormánypárt nem riad vissza a korábban saját maga által alkotott szabályok gyökeres felülírásától. Nem zárható ki tehát, hogy a ma elfogadott eljárási törvény és a választási rendszer egésze további részleges, esetleg teljes átalakítása is napirendre kerül 2013 folyamán.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*