Home » Álláspontok, Elemzések, Featured, Headline, Uncategorized

Még mindig a sötétszürke zónában – az átalakult jelöltállítási és kampányfinanszírozási rendszer

23 March 2015 Szerző: Címkék:, , , Nincs komment

A régóta a visszaélések melegágyát képező jelöltállítási rendszert csak átalakítani sikerült, megtisztítani nem. Hiába történtek néhány ponton jó irányba lépések (ajánlószelvény-rendszer megszüntetése, támogató aláírások számának csökkentése, kincstári kártya bevezetése, költési limit felemelése, indexálása), addig nem lesznek tiszta körülmények, amíg a pártok kezelik a választópolgárok adatait, és amíg több százmillió forintos támogatáshoz juthatnak ellenőrizetlenül. Az ajánlószelvények adásvételét felváltotta az ajánlóívek másolása, a visszaéléseket ösztönző kampányfinanszírozási szabályokkal együtt pedig olyan rendszer állt össze, amely nem annyira a demokratikus versengésnek, mint inkább a politikai opportunistáknak kedvez.

Ahogy a választási rendszer egészének, úgy annak részeinek átalakítását is politikai érdekek motiválják. Nem képeznek kivételt ez alól sem a jelöltállítási, sem az azzal szoros összefüggésben álló kampányfinanszírozási szabályok, amelyek újraírása szerves részét képezte a 2011-től 2014-ig tartó országgyűlési választási reformfolyamatnak.

Bár az önkormányzati választási szisztémának kevesebb eleme módosult 2014-ben, mint négy évvel korábban, épp a jelöltállítás vonatkozásában jelentős, ráadásul a 2010. évihez képest ellentétes előjelű változásoknak lehettünk tanúi. A két reformfolyamat nem független egymástól.

 

E tanulmány 2015 márciusában jelent meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretein belül 2013-ban alakult Választási Rendszerek Kutatóműhely második, Választási Dilemmák című tanulmánykötetében, amely teljes terjedelmében itt elérhető.

 

1. Országgyűlési választás

Első kormányzása óta a Fidesz[1] következetesen védte az akkor hatályos jelöltállítási rendszert, amely magasan tartotta a politikai arénába való belépés korlátját. Az 1998 és 2010 közötti időszakban, amikor a parlamenti kétharmados többséget a Fidesz és az MSZP csak együtt tudta összeadni, egyikük részéről sem merült fel komolyan az ajánlószelvény-gyűjtésre épülő jelöltállítási rendszer reformja, noha választásról választásra egyre nyilvánvalóbbá váltak az ezzel kapcsolatos visszaélések.[2] Az Országgyűlésben 1999–2000-ben működő A választási rendszer reformját előkészítő eseti bizottság jegyzőkönyveiből kiderül, hogy az akkori nagy pártok egyike sem érvelt az ajánlószelvény-rendszer felszámolása mellett. A Fidesz részéről felszólaló Salamon László így foglalta össze a pártja számára esetlegesen elfogadható maximális változtatás lehetőségét: „Az egyik az a variáció, hogy az 1 százalék feletti pártok indulhassanak, és mi azt mondjuk, hogy ez legyen egy szűrő. Ennek egy alváltozata lehet az, hogy 1 százalékot indító pártok induljanak minden további nélkül, és ha emellett még más párt akar indulni, akkor annak legyen ajánlószelvény-gyűjtés. De ha ez diszkriminatív, akkor el tudjuk fogadni azt a megoldást, hogy minden pártnak tartsuk fenn az ajánlásgyűjtést, tehát a kopogtatócédulás rendszert, legfeljebb rövidebb időre és nagyobb kontingenssel.”[3] Ekkor azonban már minden párt számára ismert volt, hogy a bizottság eredménytelenül fejezi be munkáját, így Salamon szavainak ekkor nem volt politikai súlya. Felidézése csak azért indokolt, mert pártja részéről az ezt követő bő tíz évben egyszer sem hallhattunk a jelöltállítás feltételeit lazítani szándékozó megnyilatkozást, a 2011–2012-es irányváltásra éppen ezért magyarázatot kell találnunk.

Ismert, a nagy és közepes pártok általában nem érdekeltek a politika sokszínűségében; a Fidesz ráadásul első kormányzása idején, illetve az azt követő ellenzéki években nem lehetett biztos abban, hogy egy esetlegesen feltűnő új jobboldali formáció ne jelenthetne veszélyt pozícióira. A politikai arénába való belépés magas korlátjai már csak ezért is érdekében álltak, de az sem elhanyagolható szempont, hogy az ajánlószelvény-rendszer által biztosított – ebben a tanulmányban részleteiben nem tárgyalt – visszaélési lehetőségeknek szintén a nagyobb formációk voltak haszonélvezői. A status quo addig mindenképp megfelelt a Fidesznek (és természetesen az MSZP-nek), amíg két nagyságrendileg azonos támogatottságú politikai tömb versengett egymással. A Fidesz 2010. évi kétharmados győzelme és a baloldal meggyengülése azonban, ha nem is azonnal, de átírta a Fidesz jelöltállításhoz fűződő viszonyát is.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló, 2011. november 20-án benyújtott törvényjavaslat[4] szerint még egy egyéni választókerületi jelölt elindításához 1500 ajánlószelvényre lett volna szükség. Ha ez az érték vált volna hatályossá, az a korábbiakhoz képest további nehezítést jelentett volna. 2010-ig ugyanis átlagosan körülbelül minden hatvanadik[5] választó aláírására volt szükség egy jelölt elindításához, ez csökkent volna körülbelül ötvenre.[6] 2011 őszén már szivárogtak ki[7] a jelöltállítási szabályok lazítását szükségesnek tartó kormánypárti vélemények, de a törvény elfogadásáig nem volt világos, melyik álláspont kerekedik felül. A 2011. december 23-i záró szavazás előtt néhány nappal azonban egy módosító indítvánnyal 1000-re vitték le a jelöltállításhoz szükséges ajánlószelvények számát, ami már érzékelhető könnyítést jelenthetett a kisebb formációk számára: elegendő lett volna minden hetvenötödik[8] választópolgártól beszerezni a támogató cédulát.

Ettől a pillanattól számíthatjuk, hogy a Fideszben megváltozott a jelöltállításhoz való évtizedes szigorú viszony, aminek okát aligha kereshetjük másban, mint az egyre megosztottabb ellenzékben. Gyurcsány Ferenc 2011 októberében szakított az MSZP-vel, új pártja, a Demokratikus Koalíció november 6-án alakult meg, de Bajnai Gordon visszatérése is egyre valószínűbb volt már ekkor. A Fidesz által megalkotott új választási rendszer a korábbihoz képest jelentős lépést tett a többségi rendszerek felé (többek között az egyéni választókerületek nagyobb arányával, a győztest felülpremizáló töredékszavazat-elszámolási mechanizmussal, a második forduló eltörlésével), az együttműködés felé terelve a megosztott ellenzéki erőket. A jelöltállítás megkönnyítése pedig ezzel ellentétes irányú ösztönzőt vitt a rendszerbe: a politikai arénába esetlegesen betörni kívánó újabb formációk számára is elérhető távolságba került az önálló megmérettetés lehetősége.[9] 2012 őszén a Fidesz fokozta is ezt a hatást: a választási eljárási törvényjavaslat[10] szeptember 18-án benyújtott első verziója a jelöltállításhoz szükséges – a választójogi törvényben rögzített – 1000-es értéket 200-ra csökkentette volna. Vélhetően ezt a számot már értelmetlenül alacsonynak találták, és egy november 6-án benyújtott módosító indítvánnyal[11] 500-ra állították be a végleges értéket[12]. Végül tehát az egyéni jelöltté váláshoz átlagosan minden százötvenedik[13] választópolgár támogatása elegendőnek bizonyult, ami már önmagában két és félszeres könnyítést jelent a régebbi gyakorlathoz képest. Nem merült ki azonban ennyiben a lazítás.

Bár 2012 szeptemberében nem kapott komolyabb figyelmet, a T/8405. számú törvényjavaslatban felbukkant a többes jelölés lehetősége is, ami benne is maradt a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényben (a továbbiakban: Ve.). Ezzel még tovább egyszerűsödött a ringbe szállni kívánó jelöltek dolga, amit elhanyagolható mértékben ellensúlyozott az aláírásgyűjtési időszak harmincötről tizennégy napra csökkentése.

Lényegesen megkönnyítették a listaállítás feltételeit is. A területi listák eltűnésével már olyan formációk előtt is megnyílt a lehetőség a minden egyes szavazókörben megjelenő szavazólapra kerülésre, amelyek az ország egyik felében egyáltalán nem gyűjtenek aláírást. Ha egy pártnak mindössze 27 egyéni jelöltje van az ország legalább kilenc megyéjét és a fővárost lefedve, máris lehet országos listája, ami a korábbi, kizárólag kompenzációs célú, a szavazófülkékben meg sem jelenő országos listával ellentétben minden egyes szavazókörben elérhető a választók számára. Korábban, amíg területi listákra szavaztunk, a legtöbb megyében legalább 2, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 3, Pest megyében 4, Budapesten pedig 8 jelölt kellett az országos lefedettséghez. Ez azt jelentette, hogy minimálisan [(17×2)+3+4+8]×750=36750 ajánlószelvény kellett korábban ahhoz, hogy egy párt egyáltalán eséllyel induljon el az ötszázalékos küszöb eléréséért vívott küzdelemben.[14] Ez az érték most 27×500=13 500-ra csökkent.

Ahhoz, hogy egy politikai erőnek mindenhol legyen egyéni jelöltje, már 53 ezer aláírás elegendő, míg korábban ugyanehhez 132 ezer ajánlószelvény kellett.

Az ajánlószelvény-rendszer eltörlésére mutatkozó egyre szélesebb körű igény 2011-ben még nem érte el a Fidesz ingerküszöbét, 2012 őszére azonban ez is megváltozott. A választási eljárási törvényjavaslat szeptember 18-án benyújtott, első verziójában minden előzetes értesítés nélkül megjelent az ajánlószelvényeket felváltó ajánlóív intézménye. Ez önmagában mindenképp előremutató változtatás volt, a kampányfinanszírozás átalakításának ismerete nélkül viszont ekkor még nem látszott a teljes kép, így az sem, hogy a szelvénygyűjtésre épülő rendszer eltűnése nem lesz elegendő a visszaélések felszámolásához.[15]

A szükséges aláírások számának radikális csökkentése és a többes jelölés bevezetése – más feltételek egyidejű teljesülése esetén – akár még hozzá is járulhatna a politikai kínálat sokszínűbbé tételéhez. Ez még akkor is igaz, ha a meglazított szabályok mellett az esetleges csalások is könnyebben kivitelezhetők. Addig viszont nem kellene ilyesmitől tartani, amíg nincs különösebb motiváció a visszaélésre. 2013 júniusában azonban bejött a képbe egy nagyon is vonzó ösztönző: a százmilliós nagyságrendű költségvetési kampánytámogatás,[16] amelynek nagyobb része fölött ráadásul jóformán szabadon rendelkezhet az, akinek sikerül listát állítania.

A Political Capital Institute és a Transparency International Magyarország éppen ezért 2013 októberében kezdeményezte is az új kampányfinanszírozási törvény[17] módosítását.[18] A törvény legproblematikusabb pontjait így foglalták össze:

  •  „Míg az egyéni képviselőjelölteknek kincstári kártyán utalják majd át az egymillió forintos állami kampánytámogatást, az országos listát állító pártok készpénzben kapják a központi támogatást. Ennek összege, egyéni jelöltjeik számától függően, minimum 149,25 millió forint, ami 597 millió forintra tornázható fel.
  • Míg a törvény az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseinek elszámolását részletesen szabályozza, a jóval több pénzhez jutó pártokat nem kötelezi kampányköltéseik tételes bevallására.
  • Míg az egyéni képviselőjelölteknek vissza kell fizetniük az állami kampánytámogatást, ha a voksok két százalékát sem szerzik meg, addig a pártok több százmillió forintos támogatása akkor sem vész el, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra.”

A megoldási javaslatok így szóltak:

„A törvényt úgy kell módosítani, hogy a pártoknak ugyanolyan szigorúan kelljen elszámolniuk a nekik fizetett közpénzekkel, mint az egyéni képviselőjelölteknek a kincstártól kapott kampánytámogatással.

Ezért a törvénynek rendelkeznie kell arról, hogy

  • a pártok kincstári kártyán kapják meg a központi kampánytámogatást;
  • a pártok az egyéni képviselőjelöltekhez hasonlóan, csak a kincstári kártyán költhessék el az állami kampánytámogatást;
  • a pártok az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseire vonatkozó szigorral számoljanak el kampányköltéseikről;
  • a pártok, ha a választáson nem szerzik meg a szavazatok legalább egy százalékát, a teljes központi kampánytámogatást legyenek kötelesek visszafizetni (a minimálisan szükséges szavazatarányt az egyéni jelöltek esetében is 1%-ra kell leszállítani).”

Mindebből már akkor előre látható volt, hogy a törvény „szinte felhív kamupártok alapítására. Emiatt közpénzek milliárdjai folyhatnak el feleslegesen.” A törvényalkotó nem reagált érdemben a felvetett problémákra, így a kezdeményezés – egy 2013. májusi javaslatcsomaggal ellentétben, amelynek hatására több ponton is módosult a Ve.[19] – nem járt sikerrel, az abban megfogalmazott aggályok pedig sajnálatos módon beigazolódtak. A vázolt jelöltállítási szisztéma a visszaéléseket ösztönző kampányfinanszírozási szabályokkal együtt olyan rendszerré állt össze, amely részben a politikai opportunistáknak kedvez, részben pedig a választók megtévesztését is elősegíti. Ahogy korábban az ajánlószelvények adásvételének, most annak nincs komoly kockázata, hogy a pártok átmásolják egymás ajánlóívére a választópolgárok adatait, majd az aláírást odahamisítsák.

Az 1. táblázatból látszik, hogy mindennek eredményeképp 7,352 milliárd forintot vehettek fel összesen a jelöltek és a jelölő szervezetek. A támogatás jóval kisebb része esik szigorú elszámolás alá: az egyéni jelöltek után 1,531 milliárd forintot utaltak ki, ebből pedig 1,107 milliárd forint került parlamenten kívüli formációkhoz, független jelöltekhez. A kampánytámogatás döntő többségéről azonban, az országos listák után járó 5,821 milliárd forintról, törvényi kötelezettség híján, érdemi elszámolást sem kellett készítenie a pártoknak. A Magyar Közlöny 2014. június 5-i hivatalos értesítőjében[20] látható, hogy a pártok alig néhány soros táblázatokkal tudják le költéseiket, amelyek között nem ritkák az 50-100 milliós tételek.

 1. táblázat: Költségvetési kampánytámogatás a 2014. évi országgyűlési képviselőválasztás jelöltjei számára[21]

Jelen írásnak nem célja az összes formáció értékelése a „komoly párt – kamupárt” skálán. Azért nem, mert nem annak van relevanciája, hogy a 2014. évi választás során konkrétan mely szereplők voltak azok, akik anyagi haszonszerzés miatt indultak el a választáson,[22] hanem annak, hogy a hatályos jogszabályi környezet a komolytalan formációk elburjánzását ösztönzi, mégpedig rendkívül drágán. A 2. táblázatban látható adatok minden kétséget kizáróan jelzik, hogy a ringbe szálló pártok nagy száma mögött sajnálatos módon nem a demokratikus versengés újravirágzása áll.

 2. táblázat: Az országos listával rendelkező pártok költségvetési kampánytámogatásával kapcsolatos adatok (sorrend a jobboldali oszlop szerint)  

 A parlamenti pártokon kívül csak a Munkáspártnak és a Zöldek Pártjának sikerült legalább annyi érvényes szavazatot szereznie, mint ahány aláírást gyűjtenie (jobbról a harmadik oszlop), a többi tizenkét formáció még az őket névvel, lakcímmel, személyi számmal támogató szavazóikat sem tudták elvinni az urnákig, nem hogy újakat szólítottak volna meg – pedig több százmillió forintból kampányolhattak ezért.[23] Beszédes a 2. táblázat utolsó oszlopa is, amely azt mutatja meg, mennyibe került az adófizetőknek a pártok egy-egy listás szavazata.[24]

3. táblázat: 1-5 százalék között teljesítő pártok az országgyűlési választásokon

A 3. táblázat adatai is megerősítik a feltételezést, miszerint nem a tényleges támogatottsággal rendelkező politikai kínálat bővülését jelzi a pártok gyarapodó száma. Az addig igaz, hogy a parlamentbe be nem jutó formációk megszerezték a belföldi pártlistás szavazatok mintegy 3,7%-át, ami nem tér el lényegesen a 2010. évi 3,8%-os vagy a 2006. évi 3,2%-os értéktől. A rendszerváltás óta azonban most fordult elő először, hogy egyetlen olyan, végül a parlamentbe be nem jutó párt sem került fel a szavazólapokra, amely legalább a választók 1%-ának voksát megszerezte volna. A 2014-ben kieső pártok közül a Munkáspárt végzett az „élen” 0,57%-kal, a többiek 0,03-0,48% között szóródtak. Ezek az adatok nyilvánvalóvá teszik, hogy az országos listák impozáns száma mögött nem a demokratikus versengés erősödése húzódik.

Felmerül a kérdés, miért érte meg a Fidesznek a komolytalan politikai erők indulásának ilyen erőteljes ösztönzése. Az egyéni jelöltek és országos listák magas száma ugyanis elméletileg akár az ellenzéki esélyeket is javíthatja, ha a Fidesz szavazótáborát megosztani képes formáció is ringbe száll. Ilyen lehetett volna például a feltámasztott Független Kisgazdapárt, de ezen kívül nemigen indultak el a kormánypártot akár minimálisan is veszélyeztető pártok. A Fidesz vélhetően a csalódott, inkább baloldali szavazók megszólítására alkalmas formációk indulási szándékának ismeretében vállalta fel a zavaros rendszer felállításának kockázatát, és – 2014-ben legalábbis – bejött a számítása. Mindez azonban nem jelenti, hogy egy a 2014. tavaszitól eltérő politikai klímában ne üthetne vissza az új szisztéma.[25]

2. Önkormányzati választás

A Fidesz 2010. évi kétharmados választási győzelme után alaposan átalakította az önkormányzati választási rendszer szabályait, amelyhez képest 2014-ben csak kisebb súlyú, de ellentétes előjelű változásokat eszközölt. Ahogy 2010-ben még a régi, a szigorú jelöltállítást preferáló reflexek működtek, úgy 2014-ben már az országgyűlési választáson bizonyított, könnyített rendszer felé mozdultak el a döntéshozók.

4. táblázat: A jelöltállítás változásai az önkormányzati választásokon 2010-ben és 2014-ben

 

Ahogy a 4. táblázat adataiban is látszik, a megyei közgyűlési listához korábban elegendő volt a választók 0,3%-ának támogatása. Ezt nehezítették meg jelentősen 2010-ben, hogy aztán négy évvel később beállítsák a kompromisszumos 0,5%-ot. A polgármesterek jelölésének feltételeit 2010-ben változatlanul hagyták, 2014-ben viszont minden 10 ezer feletti településen könnyítettek rajta, a 100 ezer felettieken jelentősen. A legszembetűnőbb ingamozgás a főpolgármester-jelölést jellemzi: a 2010. évi négyszeres szigorítás után 2014-ben nemcsak korrigálás következett, hanem az eredeti állapotnál is lazább feltételt állítottak be.[26]

Szintén a könnyebb ringbe szállást segítette, hogy megtartották a többes jelölés intézményét. Mivel az önkormányzati választáson nem jár a jelölteknek központi kampánytámogatás, az országgyűlési választáson megismert visszaélési motiváció itt nem játszik szerepet. Éppen ezért érdemes megnézni a jelöltállítási adatokat. Ha ugyanis igaz volna, hogy az intézményes korlátok lebontása feltétlenül színesíti a kínálatot, azt kellene tapasztalnunk, hogy a 2010. évi szigorított állapotokhoz képest 2014-ben lényegesen több jelöltnek sikerül rajthoz állnia.

 5. táblázat: A polgármester- és képviselő-jelöltek számának alakulása három önkormányzati választáson

Az 5. táblázatban összefoglalt adatok azonban nem ezt igazolják. Hiába a könnyítés, nincs nyoma a vállalkozói kedvnek: minden lényeges szinten jelentős a visszaesés 2010-hez és 2006-hoz képest is. A megyei listák száma ugyan a 2010. évi 72-ről 2014-re 107-re emelkedett, de ez nem annyira a helyi formációk előretörésének, hanem elsősorban a széthulló baloldalnak az eredménye. A megyei jogú városokban 81-ről 117-re nőtt a polgármesterjelöltek száma, a budapesti kerületekben pedig 81-ről 136-ra. Ez utóbbit elsősorban a teljesen megújult fővárosi választási rendszer indokolja, de azt érdemes megjegyezni, hogy a megyei jogú városok esetében 21-ről 33-ra, a fővárosban pedig 10-ről 20-ra nőtt a nem parlamenti pártok által jelölt polgármester-jelöltek száma.

Végül tanulságos megnézni azt is, hogyan alakult az országgyűlési választáson 14 országos listával rendelkező, de 1% alatt teljesítő formációk sorsa az önkormányzati választáson.[27]

 6. táblázat: A 2014. évi országgyűlési választáson 14 országos listával rendelkező, de 1% alatt teljesítő formáció jelöltállítási adatai a 2014. évi önkormányzati választáson

*A párt jelöltjeinek egy része közösen indult a parlamenti baloldali pártok némelyikével (az adatok a táblázat szerint rendre: 2, 6, 35, 3, 42, 85), a párt önálló jelöltjeinek, listájának száma pedig rendre: 14, 25, 97, 8, 49, 185.

Hatan közülük egyetlen jelöltet sem állítottak, négyen húsznál is kevesebbet, ketten pedig száz alatt maradtak. Pártszerű működésre utaló jeleket csak a Munkáspárt és a Szociáldemokrata Párt mutatott, utóbbinál azonban csalóka a 270-es érték, 85 közülük ugyanis valamely baloldali pártokkal közös jelölt volt. A velük együtt számított 847 jelölt így is rendkívül szerény végeredmény akkor, amikor 3177 településen tartottak képviselő- és polgármester-választást. A tavasszal országosan megmérettetett parlamenten kívüli formációk az összes képviselő- és polgármesterjelölt mindössze 1,47%-át tették ki. Ha más nem, ez tökéletesen bizonyítja, hogy komolytalan pártok juthattak tavasszal országos listához.

 


[1] 2006-tól kezdve pontosabb lenne a „Fidesz-KDNP” hivatkozás, mivel azonban ez az írás a politikai motivációk felől közelít a választási rendszer reformjához, és mivel ebben a folyamatban a Fidesz mint nagy párt érdekei érvényesültek, a KDNP-re való utalást a későbbiekben mellőzzük.

[2] Political Capital Institute – Hibák a rendszerben (Választásirendszer.hu – 2009. augusztus)

http://www.valasztasirendszer.hu/wp-content/uploads/PC_ValasztasiAudit_090826.pdf

Pénzért vett ajánlószelvényeket egy újságíró (Index.hu – 2009. október 19.) http://index.hu/belfold/budapest/2009/10/19/penzert_vett_ajanloszelvenyeket_egy_ujsagiro/

[3] Jegyzőkönyv az Országgyűlés választási rendszer reformját előkészítő eseti bizottságának 2000. október 10-én (kedden) 10 órakor az Országház főemelet 58. számú üléstermében megtartott üléséről http://www.valasztasirendszer.hu/wp-content/uploads/ParlamentiEsetiBizottsag_Jegyzokonyv_20001010.pdf

[4] T/5006. számú törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról. 2011. november 20. http://www.parlament.hu/irom39/05006/05006.pdf

[5] 8 000 000 / 176 / 750 = 60,6, ahol 8 000 000 a választópolgárok száma, 176 a választókerületek száma, 750 az ajánlószelvények száma.

[6] 8 000 000 / 106 / 1500 = 50,3, ahol 8 000 000 a választópolgárok száma, 106 a választókerületek száma, 1500 az ajánlószelvények száma.

[7] Pénteken beterjesztik a választási reformot (Index.hu – 2011. november 17.)

http://index.hu/belfold/2011/11/17/penteken_beterjesztik_a_valasztasi_reformot/

[8] 8 000 000 / 106 / 1000 = 75,5, ahol 8 000 000 a választópolgárok száma, 106 a választókerületek száma, 1000 az ajánlószelvények száma.

[9] A saját politikai arcél kidomborítása és a választási győzelemhez nélkülözhetetlen összefogáskényszer dilemmájának feloldására az ellenzéki erők – a Fidesz várakozásának megfelelően – nem is bizonyultak alkalmasnak.

[10] T/8405. számú törvényjavaslat a választási eljárásról (2012. szeptember 18.)

http://www.parlament.hu/irom39/08405/08405.pdf

[11] T/8405/52. számú kapcsolódó módosító javaslat (2012. november 6.)

http://www.parlament.hu/irom39/08405/08405-0052.pdf

[12] 2011. évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100203.TV

[13] 8 000 000 / 106 / 500 = 150,9, ahol 8 000 000 a választópolgárok száma, 106 a választókerületek száma, 500 az aláírások száma.

[14] A KDNP-nek 1990-ben még sikerült tizenöt területi listával bejutnia a parlamentbe, később azonban egyetlen olyan formáció sem került a bejutási küszöb közelébe, amelyiknek ne lett volna húsz területi listája.

[15] 2012 őszén az előzetes regisztráció bevezetése generálta a legtöbb választási témájú konfliktust, az ezzel is összefüggésben álló jelöltállítási szabályok átalakítása ekkor jóval kevesebb figyelmet kapott. Miután (2013 januárjában, az Alkotmánybíróság határozatától nem függetlenül, de nem elsősorban emiatt, hanem a kormánypárti szavazókban is kiváltott elutasítás okán) a Fideszben mégis lemondtak az előzetes feliratkozás bevezetéséről, a jelöltállítási szabályok már nem változtak, a kampányfinanszírozás átalakítása viszont még váratott magára.

[16] Az egyéni jelölteknek járó egymillió forinton felül minden pártlistát állító párt a választásra összesen fordítható összeg (995 millió forint)

a) 15%-ával megegyező összegű költségvetési támogatásra (149,25 millió forint) jogosult, ha legalább huszonhét,

b) 30%-ával megegyező összegű költségvetési támogatásra jogosult (298,5 millió forint), ha legalább ötvennégy,

c) 45%-ával megegyező összegű költségvetési támogatásra jogosult (447,75 millió forint), ha legalább nyolcvan,

d) 60%-ával megegyező összegű költségvetési támogatásra jogosult (597 millió forint), ha minden egyéni választókerületben jelöltet állított.

[17] 2013. évi LXXXVII. törvény az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300087.TV&celpara=#xcelparam

[18] Political Capital Institute, Transparency International Magyarország: Kamupártok közpénzek milliárdjait nyúlhatják le. (Választásirendszer.hu – 2013. október 29.) http://www.valasztasirendszer.hu/?p=1942436

[19] Eötvös Károly Intézet, Magyar Helsinki Bizottság, Political Capital Institute, Társaság a Szabadságjogokért, Transparency International Magyarország: Szükséges, de nem elégséges lépés. (Választásirendszer.hu – 2013. május 21.) http://www.valasztasirendszer.hu/?p=1941905

[20] Hivatalos Értesítő, a Magyar Közlöny mellékelte. (2014. június 5.)

http://www.kozlonyok.hu/kozlonyok/Kozlonyok/12/PDF/2014/29.pdf

[21] A táblázatokban és a szövegben szereplő választási adatok mindegyikének forrása a Nemzeti Választási Iroda honlapja. A különböző számítások is mindig ezeken az adatokon, illetve a vonatkozó jogszabályok iránymutatásán alapulnak. A későbbiekben a hivatkozások ismétlését mellőzzük.

[22] Néhány egyértelmű esetet természetesen így is rögzíthetünk. Az Együtt 2014 Párt például nyilvánvalóan a választók megtévesztését célozta, ahogy az Összefogás Pártról ugyanez nem mondható el: ez a formáció jóval korábban létezett, mint hogy a baloldali pártok „Összefogás” néven kezdték volna emlegetni magukat. A Zuschlag Jánoshoz köthető Új Magyarország Párt és Új Dimenzió Párt életre hívását elsősorban a pénzszerzés motiválhatta, de legalább ekkora jelentősége volt annak is, hogy a Pártházból börtönbe című, a baloldalt hitelteleníteni hivatott könyve 2014 márciusában, a kampányidőszakban jelent meg, köztéri hirdetésekkel megtámogatva.

[23] Ez a jelenség egyébként egyáltalán nem új, a korábbi választásokon is számos párt akadt, amely kevesebb voksot szerzett, mint aláírást; a mostanihoz hasonlóan a korábbi rendszer is közismerten a visszaélésekre épült, csak némileg más logika mentén.

[24] Csak az országos listás kampánytámogatás szerepel benne.

[25] Annak kiszámítására, hogy a kisebb pártok hiányában hogyan alakultak volna a parlamenti mandátumarányok, csak rengeteg feltételezés mellett volna mód. Gyakran emlegetik, hogy a budapesti 15. egyéni választókerületben, ahol a Fidesz jelöltje csak 56 szavazattal győzte le baloldali riválisát, átfordult volna az eredmény, ha nincsenek ott a miniformációk jelöltjei. Elképzelhető, hogy így történt volna, de nincs mód annak korrekt modellezésére, hogy 12 különböző jelölt támogatói miként szavaztak volna, ha csak négy jelölt van a szavazólapon. Ez a probléma az összes egyéni kerület modellezésénél fennáll, és akkor még nem említettük a töredékszavazat-elszámolásra kifejtett hatást. Nem fogjuk tehát megtudni, hogy pontosan hány mandátumot hozott a Fidesznek az új választási rendszernek ez az eleme. Másik kettőről viszont pontosan tudjuk: a külhoni magyar választók voksai 1, a győztest felülpremizáló töredékszavazat-elszámolás pedig 6 mandátumot hozott megalkotóinak. László Róbert: Ez kellett a kétharmadhoz (Választásirendszer.hu – 2014. április 15.)

http://www.valasztasirendszer.hu/?p=1942758

[26] Az egyetlen átfogó átalakítás a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának módját érintette, ennek jelentősége azonban túlmutat a jelöltállítás kérdéskörén. Ajánlott irodalom: Kovács László Imre: Variációk egy közgyűlésre (Választásirendszer.hu – 2014. június 16.) http://www.valasztasirendszer.hu/?p=1942862

[27] Már önmagában az jelzésértékű, hogy a parlamenti pártokon kívül mindössze ketten (A Haza Nem Eladó és Seres Mária Szövetségesei) indultak el a hét héttel az országgyűlési választás után tartott európai parlamenti választáson, a többi tizenkét versenyző nem bizonyult motiváltnak ebben a küzdelemben.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*