Home » Tanulmányok

Választási Dilemmák

23 March 2015 Szerző: Nincs komment

Választási Dilemmák címmel megjelent a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretein belül 2013-ban alakult Választási Rendszerek Kutatóműhely második tanulmánykötete.

A tanulmánykötet teljes terjedelmében itt elérhető.

Cserny Ákos, a kutatóműhely vezetőjének előszava:

Az új, sok szempontból kísérletező kedvű választási eljárási törvény első megmérettetését a 2014. év jelentette, ekkor vizsgázott minden jelentősebb választási típus és rendszer; az országgyűlési, az európai parlamenti és a helyhatósági egyaránt. A Választási Rendszerek Kutatóműhely éppen ezért most jelentkezik legújabb munkájával, egy olyan gyűjteménnyel, amelyet a téma hozzáértő fiatal kutatói töltenek meg friss szellemiségű, kritikus hangvételű tanulmányokkal. Célunk nem több mint a szabályozás anomáliáinak tudományos igényű vizsgálata, mely alapjául szolgál a diagnózis felállításának, és figyelemmel van a terápiás kezelésekre, azaz a továbbfejlesztés lehetőségeinek bemutatására.

A témaválasztás széles körű horizontja lényegében átfogja az eljárási törvény egész szabályozási tárgykörét. Ennek megfelelően írásokat olvashatunk a választási szervek és a nemzetközi megfigyelők státusáról, működéséről, valamint a választási rendszerünk továbbra is neuralgikus pontját képező jelöltállítás és kampányfinanszírozás vitatott elemeiről. Képet kapunk a választási kampányról és annak frekventált kérdéseiről, illetőleg a szavazás hazánkban újszerű módozatának számító leveles voksolás kialakított rendjéről. Zárásképpen pedig az elektronikus szavazás témáján keresztül bepillantást nyerhetünk az e-demokrácia kiterjesztésének problematikájába is.

A tanulmánykötet tematikus tartalmú alkotmányjogi szakkönyvnek, egyúttal gyakorlati kézikönyvnek készült. A szerzők munkájukban nem csupán a normákat elemzik, de feldolgozzák a választási jogalkalmazás szerveinek (választási bizottságok, bíróságok, Alkotmánybíróság) élő joggyakorlatát, továbbá tekintettel vannak nemzetközileg ismertebb választási jogesetekre is.

Ajánlom e gyűjteményt mindazoknak, akik az átalakult választási rendszer mélyebb összefüggései iránt érdeklődnek, és elkötelezettek a választási mechanizmus szakmai alapú tökéletesítése mellett.

Tartalomjegyzék

Szervek és megfigyelők

Cservák Csaba: A választási szervek szabályozása, különös tekintettel a Nemzeti Választási Bizottságra

Fábián Adrián, Pál Emese: Választási bizottságok működéseMagyarországon, különös tekintettel a 2014. évi helyi önkormányzati választásokra

Halász Iván: Nemzetközi megfigyelők a választási eljárásban

Jelölés, finanszírozás

László Róbert: Még mindig a sötétszürke zónában – az átalakult jelöltállítási és kampányfinanszírozási rendszer

Vértesy László: A választások és a választási kampány finanszírozása

Kampány és adatvédelem

Orbán Balázs András: Kampány felhangosítva – a kampánycsend intézményének hazai gyakorlata Téglási András: A választási plakát mint kampányeszköz elhelyezésével kapcsolatos alkotmányossági problémák a 2014. évi választások során

Török Bernát: A politikai reklámozás magyar szabályozásáról

Cserny Ákos, Révész Balázs: Adatvédelmi szempontok érvényesülése a választási eljárás során

Szavazási eljárás, szavazási módok

Hallók Tamás: A választás napján távollévők szavazása

Cserny Ákos, Nemeslaki András: Az e-szavazás lehetőségei és korlátai Magyarországon

 

A tanulmánykötet teljes terjedelmében itt elérhető.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*