Elemzések

[ 21 Sep 2012 | Szerző: | Címkék: , ]
Ajanloszelvenyek

A választási eljárási törvény elemzését a legfőbb pozitívummal, egyben a Fidesz legnagyobb pálfordulásával kezdjük. Bár nem az évek óta szajkózott szakmai érvek, hanem a pillanatnyi politikai számítás győzte meg a döntéshozókat, nem lehet eléggé örülni a korábbi választások tisztaságát leginkább mérgező ajánlószelvény-rendszer eltörlésének.

IMG_20120919_141616

Miután heteken-hónapokon keresztül egymást érték az – olykor egymásnak is ellentmondó – kormánypárti nyilatkozatok, tegnap délelőtt végre benyújtották a választási eljárási törvényt. A várakozásokkal ellentétben azonban bizonyosan nem a végleges verzióval állunk szemben.

[ 19 Sep 2012 | Szerző: | Címkék: , , ]
hvg_logo

Jelen állás szerint a parlamenti választás vasárnapja előtt ennyivel zárulna le a regisztrációs időszak. A korábban bedobott 55-höz, majd 30-hoz képest a 15 nap kifejezetten engedékenynek tűnik. Annak tükrében viszont, hogy kormánypárti politikusoknak egyetlen komolyan vehető szakmai érvvel sem sikerült alátámasztaniuk, miért is szorul rá Magyarország az új intézményre, még mindig szükségtelenül hosszú.
Az 55 napról júliusban volt szó, amikor még fel sem merült az ajánlószelvény-gyűjtésre épülő jelöltállítás – egyébként üdvözlendő – eltörlése. A miniszterelnök akkori rádióinterjújából az derült ki, hogy először mindenkinek el kell döntenie, részt kíván-e venni a választáson, és csak ezután kezdődne az országos cédulavadászat. Hogy a kínálat ismerete …

QuestionMark

Adott néhány százezer ember, akiknek valamilyen módon regisztrálnia kell, így aztán további 7-8 millió embernek is kötelezővé tesszük. Továbbra sincs magyarázat rá, hogy miért van erre szükség.

[ 28 Aug 2012 | Szerző: | Címkék: ]
GB_Regisztracio_Brosura_Cimlap

Az előzetes regisztráció kapcsán a Fideszben gyakran hivatkoznak nemzetközi példákra. Ahogy azt már bemutattuk, a francia modellhez egyáltalán nem hasonlít a magyar kormánypárt ötlete, ezúttal pedig a brit szisztémát vizsgáljuk, ahol a népesség-nyilvántartás az állampolgárok aktív közreműködését igényli.

[ 14 Aug 2012 | Szerző: | ]
ri_modszertan

A Republikon Intézet 2012 augusztusában megjelentett, saját fejlesztésű mandátumbecslő modellje folyamatosan frissítve elérhető az Intézet honlapján. REINER ROLAND és TÓTH CSABA pontosítja a modell módszertanát, reagálva azokra a felvetésekre és kritikákra, amelyek a szakmai közönségtől, illetve a sajtó munkatársaitól érkeztek.

[ 10 Aug 2012 | Szerző: | Címkék: ]
Solyom_Aszofo_2012

A részletszabályok pontos ismerete nélkül nem vennénk a bátorságot, hogy a választói feliratkozás néven bevezetésre váró előzetes regisztrációról kijelentsük, hogy az az Alaptörvénybe vagy nemzetközi egyezményekbe ütközik. Mivel azonban az Alkotmánybíróság volt elnöke ezt megtette, érdemes megnézni, mi olvasható ki az Alaptörvényből, és mire számíthatunk egy szükségesség-arányosság teszten.

[ 7 Aug 2012 | Szerző: | Címkék: , ]
DontVote

Ha a már regisztráltak körében kemény szankcióval sújtanák a választástól távolmaradást, újabb tömegek kedvét vehetik el a köz ügyeiben való részvételtől. A múlt héten felmerült alkotmányellenes ötletek csak egy részét cáfolta Gulyás Gergely.

[ 6 Aug 2012 | Szerző: | Címkék: ]
kozvanal_201207_03

Júliusban emelkedett a pártválasztásukban bizonytalanok aránya. Miközben a pártok támogatottsága az összes megkérdezett körében egyáltalán nem vagy csak minimális mértékben változott, a bizonytalanok aránya mindhárom eddig publikált intézet kutatása szerint nőtt – a Tárki és a Századvég esetében szignifikáns mértékben (+4, illetve +3 százalékponttal). Ez a változás nem köthető egyetlen párthoz sem, sokkal inkább a nyári szabadságolási idény okozza a választók körében mért magasabb érdektelenséget a politikai témák iránt.

A kormányzó Fidesz népszerűségvesztése az elmúlt hónapokban stabilizálódni látszik. Bár csupán minden ötödik választásra jogosult (16-23%) szavazna most a Fideszre, még mindig …

Timebomb

Az [origo]-n tegnap újabb információk láttak napvilágot a készülő választási eljárási törvényről. Úgy tűnik, a 2010 előttről ismert rossz beidegződések mit sem változtak az elmúlt két évben: úgy oldanak meg ezeréves problémákat, hogy újabb aknákat helyeznek el a rendszerben.