Home » Elemzések, Featured, Headline, Kommentárok

Több az annyi

28 May 2013 Szerző: Címkék:, Nincs komment

Tegnapi bejegyzésünk után néhány perccel – attól természetesen teljesen függetlenül – az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága módosító javaslatot nyújtott be, amely – más kodifikációs hibák orvoslása és kisebb tartalmi kiigazítások mellett – feloldaná a vázolt értelmezési problémát. A végeredmény némileg meglepő: az a verzió tűnik befutónak, amely nagyobb összeget biztosítana a pártoknak.

Bekerülne ugyanis egy új passzus, amely kimondja:

5 . § (1) A 3. § és a 4. § szerinti költségvetési támogatás alapja az országgyűlési képviselők általános választásán megszerezhető összes mandátum és ötmillió forintnak a szorzata.

Ez tehát a költségvetési támogatás alapjának kiszámolásának képlete, amely elválik attól, hogy összesen mekkora összeget költhetnek a pártok kampányra. Ez utóbbit is egyértelműsítené a módosító javaslat, amely egységesítve így szólna:

(4) Egy párt által a választási kampánytevékenységre összesen fordítható összeg meghatározásakor

a) az egyéni választókerületi jelöltjei számát, valamint

b) az országos listán indított jelöltjei számát, de legfeljebb az országos listán megszerezhető mandátumok számát

kell alapul venni.

A tegnapi példánál maradva: ha egy jelölő szervezet 27 egyéni jelölttel szerez jogosultságot országos lista állítására, akkor a költségvetési támogatásának alapját ugyanúgy a (199 x 5 millió = ) 995 millió forint képezi, mintha mondjuk 50, vagy akár 106 jelöltje volna. A különbség csak a sávos kalkuláció okán jelentkezik: 27 jelölt esetén a 995 milliónak a 15%-ára, tehát 149,25 millió forintra jogosult (ehhez adódik hozzá az egyéni jelöltjeinek egyenként egymillió forintos állami támogatása). Legalább 54 jelölt esetén ugyanez az érték 298,5 millió, legalább 80 jelölt esetén 447,75 millió, míg 106 jelölt esetén a maximális 597 millió lenne.

A már az eredeti törvényjavaslatban is szereplő, most módosuló passzus pedig csak azt szabályozná, hogy összesen mekkora összeget költhetnek a pártok korteskedésre. 27 jelölt esetén például ([27 + 93] x 5 millió =) 600 milliót, 54 jelölt esetén 735 milliót, 80 jelölt esetén 865 milliót, 106 jelölt esetén pedig 995 milliót.

Kép forrása: JMAX Fitness

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*