Bejegyzések a következő címkével: HVG
Jelen állás szerint a parlamenti választás vasárnapja előtt ennyivel zárulna le a regisztrációs időszak. A korábban bedobott 55-höz, majd 30-hoz képest a 15 nap kifejezetten engedékenynek tűnik. Annak tükrében viszont, hogy kormánypárti politikusoknak egyetlen komolyan vehető szakmai érvvel sem sikerült alátámasztaniuk, miért is szorul rá Magyarország az új intézményre, még mindig szükségtelenül hosszú.
Az 55 napról júliusban volt szó, amikor még fel sem merült az ajánlószelvény-gyűjtésre épülő jelöltállítás – egyébként üdvözlendő – eltörlése. A miniszterelnök akkori rádióinterjújából az derült ki, hogy először mindenkinek el kell döntenie, részt kíván-e venni a választáson, és csak ezután kezdődne az országos cédulavadászat. Hogy a kínálat ismerete …
A külhoniak választójogához kapcsolódó kérdésekről nyilatkozott László Róbert a hvg.hu-nak.
Az előzetes regisztráció lehetséges következményeiről nyilatkozott László Róbert a hvg.hu-nak.
A leveles szavazás gyakorlatáról beszélt László Róbert a hvg.hu-nak.
A kerülethatárokat sikerült úgy meghúzni, hogy az jó ideig a jobboldali erőknek kedvezzen. Természetesen ez nem jelenti, hogy a Fidesz leválthatatlan lenne, de ha az ellenzéki oldalon nem szökken szárba egy elsöprő „új többség”, a kerülethatárok a Fidesz javára billenthetik a végeredményt. Világosan látszik, hogy a 106 új körzet kialakításakor a korábbi választási eredmények alapján készült – és még ki tudja, milyen forrásból származó – adatbázisok mozgatták a térképrajzolók ceruzáját.
Az eredeti tervek szerint idén június 30-áig az erre létrehozott parlamenti albizottságnak el kellene készítenie az új választásitörvény-javaslatot. Hamar kiderült, hogy az érdemi kérdések nem ott, hanem a Fidesz berkein belül dőlnek el, és az is, hogy ősz előtt nem számíthatnunk eredményre. A késedelem legfőbb oka az lehet, hogy a Fideszben ellentétes vélemények törtek felszínre a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban. A tavaly őszig még viszonylag koherensen képviselt „állampolgárság igen, választójog nem” álláspont idén január 19-ére változott meg végérvényesen.
Ahogy várható volt, az önkormányzati választások után hamar beindultak a kreatív választási értelmezések. A csalódottak táborából sokan a kormány oktrojált választásirendszer-reformjára fogják az MSZP térvesztését, szinte tudomást sem véve a párt támogatottságának visszaeséséről. A diadalittasak pedig kínosan bagatellizálják a nyilvánvalóan a Fidesz érdekeit szolgáló rendszermódosítások jelentőségét. Szerencsésebb volna, ha mindkét fél vetne egy pillantást az érem másik oldalára is, és kiegészítené a maga féligazságát.
A mennyiség mítosza. Ebben lehetne összefoglalni a női kvóta körül az utóbbi két hónapban kialakult vitát, amely Magyar Bálint és Sándor Klára törvényjavaslata és cikkei, majd John Emese ellenvéleménye nyomán bontakozott ki. A kvóta melletti érvelés két lépésre egyszerűsíthető le: a minden politikai szereplőre vonatkozó törvényi szabályozás növeli a nők létszámát a politikában, aminek aztán egyenes következménye a politika témáinak, hangvételének, stílusának megváltozása. A logika több olyan előfeltevésen alapul, amely elfeledkezik a politikáról, és így könnyen az ellenkező hatást válthatja ki, mint amit maga elé kitűzött.



Delicious
Facebook
RSS
Twitter