Home » Elemzések, Featured, Headline, Kutatások

Fidesz: 25, MSZP + E14-PM (+ LMP + DK): 18 (22), Jobbik: 8

6 June 2013 Szerző: Címkék:, Egy komment

A Fidesz lendülete bár megtorpant, az ellenzék összefogni kívánó, nem kívánó és másképp kívánó szereplői még együttesen is távol vannak a kormánypárt támogatottságától. Májusi közvélemény-analízis.

Májusban nem történtek jelentős változások a pártok támogatottságában. Továbbra is a Fidesz vezeti a rangsort, jelenleg a választókorúak mintegy negyede voksolna a kormánypártra. Az egyedüli kétszámjegyű támogatottsággal bíró ellenzéki párt az MSZP, a Jobbikra átlagosan 8, az E14-re pedig 5 százalék adná szavazatát. Az LMP-t, illetve a Demokratikus Koalíciót kevéssel két százalék fölött, illetve alatt mérik az intézetek.

A Fidesz a tavaly nyári 20 százalékos mélypont után mintegy 5 százalékponttal tudta erősíteni a táborát. Az idei év minden hónapjában bővült a kormánypárt támogatóinak száma, május az első hónap, amikor minimális visszalépés tapasztalható.

Az MSZP támogatottsága már másfél éve a 13-15 százalék közötti sávban mozog, májusban az alsó értéket közelítette felülről.

A Jobbik tavaly nyár óta folyamatosan tíz százalék alatt teljesített, a mélypontot januárban érte el 8 százalékkal, ahova május folyamán is visszacsúszott.

Az E14-nek sem sikerült az áttörés: az áprilisi értékhez hasonlóan májusban is átlagosan 5 százalék szavazna Bajnai Gordon pártszövetségére. Az Ipsos a hónap elején mérte a legalacsonyabb értéket (3%), a május második felében végzett kutatások ugyanakkor ennél több szimpatizánst regisztráltak (5-7%).

A bizonytalanok aránya eltérően változott, az Ipsos és a Tárki bővülést, a Századvég stagnálást, míg a Medián csökkenést mért. A pártpreferencia nélküliek, vagy azt eltitkolók aránya átlagosan 44%, ez megegyezik az előző két hónapban mért értékkel.

One Comment »

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*