Home » Álláspontok, Elemzések, Featured, Headline, Közlemények

Öngólt rúghat az MSZP a kötelező szavazás ötletével

20 June 2012 Szerző: Nincs komment

A szocialisták kötelezővé tennék a szavazást a választásokon. A javaslat legfőbb előnye, hogy aligha fog megvalósulni.

Mintha a választási rendszer helyett magukat a választókat szeretnék átalakítani a pártok. Legalábbis ez a látszat keletkezik akkor, amikor az előzetes regisztráció tervére válaszul az MSZP a szavazás kötelezővé tételét javasolja. Az ellenzéki párt érvei ismerősek: a nagyobb részvétel növeli a kormányok legitimációját, a rendszerbe vetett bizalmat, hát még a „választói tudatosságot”. Mind az MSZP, mind a Fidesz igyekszik tehát pártpolitikai megfontolásait az aktív állampolgárságra nevelés nemes jelszava mögé rejteni. Miközben persze napnál világosabb, hogy a kormánypárt a választójog előzetes regisztrációhoz kötésével, az MSZP a kötelező szavazással szeretné a maga – 2014-es – vélt érdekeinek megfelelően átszabni az új választási rendszert. Az egyik a passzív, kiábrándult választók kiszámíthatatlanságától tart, a másik pedig épp abban bízik, hogy ha a szavazókörökbe rendelik őket, akkor pártelkötelezett honfitársaiknál nagyobb arányban választanak ellenzéki erőket.

Számításaik akár még helytállóak is lehetnek, de mindkét verzió a jelen változékony viszonyait vetíti ki a jövőre, ezért igen nagy ezek bizonytalansága. Tíz éve a Fidesz még az MSZP-nél rosszabb mozgósítási potenciáljában találta meg választási vereségének fő okát, míg ma joggal gondolja úgy, hogy nála hatékonyabban senki nem képes az urnákhoz szólítani híveit. Pedig a szavazótábor elkötelezettségét tekintve a Jobbik ma is komoly versenytárs, és egy magára találó baloldal már középtávon újra felzárkózhat. A kötelező szavazással pedig az MSZP nem véletlenül most áll csak elő. 2009-ben például aligha támogatták volna: az akkor már borítékolható választási vereségről csak az volt kérdéses, hogy kétharmados lesz-e vagy sem. Ha kötelező lett volna a szavazás 2010-ben, a Fidesz minden bizonnyal még ennél is elsöprőbb győzelmet aratott volna. A mindenkori kormányok bizonyosan ellenezni fogják a kötelező szavazást, és bár az MSZP talán maga sem hiszi, még akár velük is megtörténhet, hogy újra ebben a pozícióban találják magukat.

Mindezzel együtt sem gondoljuk persze azt, hogy a szocialisták komolyan hinnének abban, hogy a kétharmados többséggel szemben keresztülviszik a javaslatukat. A kötelező szavazás nyilvánosságban bedobott ötlete sokkal inkább az előzetes regisztrációval szemben felmutatott alternatíva kíván lenni, amelynek segítségével látványosabbá tehetők a Fidesz terveit ért bírálatok. Az első reakciók (például itt, itt, és itt) alapján azonban inkább úgy tűnik, hogy az MSZP saját magát hozta nehéz helyzetbe. Valaminek a kötelezővé tétele ugyanis eleve nem hat pozitív üzenetként, ráadásul a választók egy jelentős részéhez csak a „pénzbírság” szó fog eljutni abból a félmondatból, hogy „a választásoktól való távolmaradást nem sújtanák pénzbírsággal”. Magyarázni kell továbbá, hogy ha nem lesznek szankciók, akkor hogyan érvényesíthető a kötelező részvétel. A láthatóan egyelőre nem kitalált „pozitív ösztönzők” (adókedvezmények, esetleg kedvezményes internet-hozzáférés, extra szabadnap) kapcsán pedig adódik a kérdés: ezek a jutalmak nem inkább az egy pár virslivel motivált választás intézményesítését, semmint az állampolgári tudatosságot vonnák maguk után?

Ezzel vissza is kanyarodtunk a Fidesz és az MSZP között zajló elvi vitához, amelynek kapcsán újra le kell szögeznünk: lehet sorolni akárhány külföldi példát, ahogy a választójog regisztrációhoz kötéséről, úgy a kötelező részvételről sem világos, miért növelné a választói tudatosságot, aktivitást és felelősséget. A választási szabályokkal való ötletszerű machináció nyilvánvalóan alkalmatlan ugyanis ilyen, a politikai kultúra egészén belül értelmezhető társadalmi attitűdök formálására. Ha ezen a téren bármely pártban komoly lett volna a jobbító szándék, már réges-régen átlátható párt- és kampányfinanszírozásunk lenne, ahogy a választási reform ügyét sem rendelték volna alá a létszámháborúnak, hanem arra törekedtek volna, hogy tisztább, az állampolgárok számára is érthetőbb rendszert hozzanak létre.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*