Home » Elemzések, Featured, Headline

Megint nem szüntetik meg a kamupártburjánzást

27 June 2018 Szerző: Címkék:, Nincs komment

A forgatókönyv változatlan: megjelenik egy kampányfinanszírozási törvényt módosító kormánypárti javaslat, ami nyomokban előremutató elemet tartalmaz (a beterjesztők kizárólag ezt hangsúlyozzák), de a probléma gyökerét véletlenül sem oldják meg. Így volt ez legutóbb tavaly ősszel, és így történik most is.

Tavaly, 1 százalék alatti választási eredmény esetére megteremtették a pártok kampánytámogatásának visszafizetési kötelezettségét, illetve bevezették a pártok vezető tisztségviselőinek „objektív felelősségét”. A jó irányba tett lépésekről már a beterjesztésük pillanatában nyilvánvaló volt, hogy megszüntetni nem, legfeljebb visszaszorítani képesek a kamupártjelenséget. A 2018-as választás ezt igazolta, és miután a köztársasági elnök is felemelte a szavát, a frissen megjelent módosító csomag is reagál rá. E szerint nem kaphatnak majd kampánytámogatást azok a pártok és jelöltek, akiknek korábbi választások során visszafizetési kötelezettségük keletkezett, és azokat nem teljesítették. Ez jó, de könnyen kijátszható szigorítás: többségében idén sem azok a kamuformációk indultak a választáson, akik négy éve. Mostantól nemcsak a párt vezető tisztségviselői, hanem a(z egyéni és listás) jelöltjei is felelnek a vissza nem fizetett forintokért, amitől biztos lesznek, akik elrettennek, de ha valaki 150 millió forintra pályázik, ezt a szabályt is könnyen ki tudja játszani (vö. vagyonnyilatkozatok valóságtartalma).

Márpedig a megoldás 2013 októbere óta közismert. Mégsem hajlandó a törvényalkotó bevezetni, hogy az egyéni jelöltekhez hasonlóan a pártoknak is csak kincstári kártyán folyósítsák a támogatást, ahogy a jelöltekre vonatkozó beszámolási szigort sem terjesztik ki a pártokra. Ha ezek nem valósulnak meg, továbbra is biztosak lehetünk benne, hogy 2022-ben is nyúlni fogják a közpénzmilliárdokat a kamupártok.

(A választási eljárási törvényre vonatkozó módosító javaslatok feldolgozása folyamatban van, jelen gyorselemzés csak a kampányfinanszírozási törvény minimális módosítására vonatkozó passzusokra reagál.)

Címlapfotó: RandyHuntStaterep.com

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*