Home » Álláspontok, Elemzések, Featured, Headline

Dunaföldvári következmények

2 October 2012 Szerző: Címkék:, Nincs komment

Sem túl-, sem alulértékelni nem érdemes az MSZP Tolna megyei alelnökének dunaföldvári győzelmét. Az időközi választásokra hol több, hol kevesebb figyelem irányul, általában azonban igaz, hogy azoknak annyi jelentősége van, amennyit a pártok tulajdonítani igyekeznek nekik. Éppen ezért érthető, hogy a szocialistákon eluralkodott az optimizmus, míg a Fideszben megijedtek a szokatlan eredménytől.

Ha szigorúan választási szempontból elemezzük az adatokat, jól látszik, hogy a Fidesz országos támogatottságának visszaesése nem érhető tetten a dunaföldvári eredményeken: hasonló részvétel mellett két év különbséggel szinte pontosan annyi szavazatot kapott a kormánypárt jelöltje. Inkább az az érdekes, hogy a helyben jól ismert, 1998 óta függetlenként a polgármesteri székért folyamatosan ringbe szálló Horváth Zsolt (hivatalosan nem elfogadva pártja támogatását) a 2010-ben szintén függetlenként indult Csepeli Istvánra leadott szavazatok döntő többségét most begyűjtötte. A Fideszben tehát a meglévő szimpatizánsokat sikerült mozgósítani, azzal viszont nem számoltak, hogy a nem elkötelezett szavazók számára a kormánypártival szemben vonzóbb választás a helyben sokkal beágyazottabb jelölt támogatása.

A szocialisták bár okkal örülhetnek, a helyi viszonyok minden bizonnyal jobban hozzájárultak Horváth Zsolt győzelméhez, mint a hangsúlytalan MSZP-támogatás. A politikai következmények ezzel együtt is túlmutatnak az adatok száraz értelmezésén. Az MSZP első jelentősebb polgármesteri posztját szerezte meg időközi választáson, aminek megfelelő kommunikálása valóban elképzelhető, hogy hangulatjavítóan hat a tagságra és a szimpatizánsokra egyaránt. Valószínűleg az is fűszerezi a szocialisták örömét, hogy olyan helyen sikerült most nyerniük, amely már a 2010-es földcsuszamlás előtt is inkább jobbra húzott.

A Fidesz számára az lehet intő jel, hogy bár a 2010-ben is aktív szavazóikat csont nélkül mozgósították, újabb választókat nem tudtak az urnákhoz szólítani – miközben az ellenfél igen. Ez minden bizonnyal megerősíti a kormánypártot az előzetes regisztráció szükségességében, megakadályozandó, hogy a kiábrándult tömegek a szocialistákban csak a kisebbik rosszat látva, végül a Fidesz ellen szavazzanak.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*