Home » Álláspontok, Elemzések, Featured, Headline, Közlemények

Több ellenzéki jelölt – könnyebb Fidesz-győzelem

17 November 2011 Szerző: Címkék:, Nincs komment

A Fideszben felülemelkedtek az ellenfeleket már a nulladik fordulóban legyőzni kívánó reflexeken. A jelöltállítási feltételek állítólagos enyhítését tartalmazó törvényjavaslatot a kormánypárt várhatóan gáláns lépésként tálalja majd, pedig vélhetően arról van szó csupán, hogy felismerte saját választástechnikai érdekeit.

Sajtóértesülések szerint a pénteken beterjesztendő új választójogi törvény az elmúlt hónapokban csepegtetett elképzeléseket önti formába, érdemi változás csak a jelöltállítás terén várható.

A legújabb szabályozás nem csak az először Áder, majd Lázár János által megszellőztetett javaslathoz, hanem a hatályos szabályozáshoz képest is jelentős könnyítést jelent: minden kerületben elegendő lesz a választópolgárok egy százalékának ajánlása egy jelölt csatasorba állításához. 8 millió magyarországi választópolgár és 106 egyéni kerület esetén ez azt jelenti, hogy – az eddigi 45 ezer helyett – 75 ezer körül alakul majd egy körzet átlagos létszáma, tehát továbbra is körülbelül 750 szelvényt kell majd gyűjteni, ezek levadászására azonban bő másfélszer nagyobb terület áll majd rendelkezésre. A gyűjtési időszak 36-ról 21 napra csökkentése persze így is súlyosan nehezíti a kevésbé kiterjedt aktivista-hálózattal rendelkező szerveződések dolgát, összességében mégis könnyítésnek vagyunk tanúi.

Annak ismeretében, hogy a Fidesz erőből politizálásának mindig része volt az ellenfelek rajthoz állását nehezítő szándék (vö. önkormányzati választási rendszer módosításai), akár meg is lepődhetnénk ezen a fejleményen. Valójában inkább az volt ellentmondásos, hogy a többségi rendszerek felé tett elmozdulás ellenére nyáron még szigorítani akarták a jelöltállítást.

Áder júliusi bejelentése után ezt írtuk: „Összességében a vázolt koncepcióból mégis az világlik ki, hogy a Fideszben továbbra is a riválisokat már a rajtvonalhoz állás előtt legyőzni kívánó hangok a meghatározóak. Ez csak azért tűnik rövidlátó taktikának, mert minél nehezebb a megosztott ellenzéknek külön-külön teljesíteni az indulási kritériumokat, annál valószínűbb, hogy már a jelölési időszakban szövetségbe kovácsolódnak. Azért furcsa, hogy a Fidesz döntéshozói ezzel a lehetőséggel nem számolnak, mert az egy- és két forduló tekintetében (…) épp e logika mentén próbálják kisakkozni a számukra leginkább kedvező eredményt. Ha nincs második forduló, kétségkívül megszűnik az első forduló utáni szövetségkötések lehetősége. Ha a Fideszben eldőlt, hogy ezért kiiktatják a második fordulót, akkor az az érdekük, hogy kisebb és nagyobb ellenfeleiket arra ösztönözzék, hogy önállóan induljanak harcba, és egymásra is ellenfélként tekintsenek. Ehhez azonban jóval gálánsabb jelöltállítási feltételek kellenének (…)”

Valószínű tehát, hogy felismerték: az egyéni kerületekben úgy tudnak majd a Fidesz jelöltjei legnagyobb eséllyel győzni, ha nem kevés erős, hanem sok gyengébb ellenféllel kell megküzdeniük az egyetlen választási fordulóban. Ehhez viszont nem összefogásra, hanem önálló indulásra kell ösztönözni a régi, az új és a régi-új ellenzéki erőket. Az csak hab a tortán, hogy a Fidesz számára ez kiváló kommunikációs lehetőséget is jelent: alighanem az ellenzéknek tett nagyvonalú gesztusként fogják kommunikálni a jelöltállítási nehézségek enyhítését.

Az intézkedés örvendetes mellékhatásaként csökkenhet az ajánlószelvények feketepiaci értéke, ami visszafoghatja a korrupció szerepét a jelöltállítási folyamatban. Az LMP felvállalta a küzdelmet az ajánlószelvény-rendszer eltörléséért, s bár ez, úgy tűnik, nem járt sikerrel, a jelöltállítási feltételek lazítása épp az ő számára jelentheti a legnagyobb kockázatot, hiszen a politikai arénába a hozzá hasonló pártok törhetnek majd be az eddigieknél könnyebben.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*