Home » Álláspontok, Elemzések, Featured, Headline, Közlemények

Egy összefogásra képes ellenzék meghekkelheti a keménynek látszó jelöltállítást

6 October 2011 Szerző: Címkék:, , Egy komment

A Fidesz legfrissebb választásireform-javaslata első ránézésre nehezíti ellenfelei dolgát, mivel keményen szigorítja a jelöltállítást, ám valójában jelentősen megkönnyíti az ellenzéki pártok esetleges együttműködését.

Lázár János ma nyilvánosságra került választásireform-koncepciója gyakorlatilag azonos az Áder János által július 9-én bejelentett elképzelésekkel, újdonsággal csak két kiszámítható ponton szolgál.

1. Ahogy várható volt, nem szűnik meg a kompenzációs mechanizmus, csak átalakul. Nem önálló listán, hanem az országos listás voksokkal összekeverve számolják majd el a vesztes egyéni jelöltekre leadott szavazatokat. A Fideszben ezek szerint arra számítanak, hogy számos egyéni kerületben nem nekik áll majd a zászló, és a jelöltjeikre ott leadott szavazatok így nem vesznek el. Ennek természetesen az az ára, hogy vesztes jelöltjeik után az ellenfeleket is kompenzálják.

2. Szintén számítani lehetett rá, hogy a külhoni magyarok ugyanarra az országos listára szavazhatnak majd, mint az anyaországiak. Mivel kizárólag erre lesz jogosultságuk, valószínűleg enyhülni fognak azok a félelmek, hogy a választások a határon túlról dőlnek majd el. Ez még nagyban múlik azon, hogy a 90-110-es sávban hol állapodik meg a választókerületek száma. (A HVG.hu értesülése szerint 108-nál, aminek már csak azért is jó az esélye, mivel 27 jelölt kell az országos lista állításához, ami épp a 108 egynegyede.) A külhoni voksoknak tehát nem lesz hatása sem a kb. 108 egyéni mandátumra, sem a töredékszavazatokra. A kb. 92 országos listás mandátumot pedig egy olyan lista alapján osztják ki, amelyen összeadják az összes – a továbbra is ötszázalékos küszöböt megugró – pártra leadott magyarországi szavazatot (60%-os részvétel és minimális arányú elvesző szavazat mellett ez kb. 4,5 millió), az egyéni kerületekben a vesztes jelöltekre leadott szavazatokat (ez kb. 2-3 millió) és a külhoni magyarok voksait (ezt végképp csak becsülhetjük, de valahol 500 ezer és 1 millió között valószínű). Az itt elszámolt összes szavazatnak tehát kb. 10 százalékát tehetik ki a külhoni voksok, ami azt jelenti, hogy 8-10 mandátum sorsa felett dönthetnek. A részvétel függvényében persze ez lehet kicsivel több és jóval kevesebb is.

A jelöltállítás terén kevés az újdonság, maradt az első ránézésre kemény szigorítás: az eddigi 750 helyett 1500 szelvényt kell összegyűjteni az eddigi 36 helyett 21 nap alatt, igaz, átlagosan a korábbinál 60%-kal nagyobb területen kell mindezt teljesíteni. Becsúszott azonban egy könnyítés is, amiről nem tudjuk, hogy szándékos-e, mindenesetre kiváló lehetőséget biztosít az ellenzéki pártoknak a Fidesszel szembeni együttműködésre.

Az országos lista állításához elegendő lenne úgy 27 jelöltet állítani, hogy az csak legalább kilenc megyét és a fővárost kell hogy lefedje. Egy pártlista tehát anélkül is választhatóvá válna az ország (sőt, a világ) minden egyes szavazókörében, hogy tíz megyében egyáltalán nekiállnának a kopogtatásnak. A hatályos rendszerben ezt nem engedhette meg magának egy komoly politikai erő: ha egy megyében nem volt legalább két (Borsod-Abaúj-Zemplén megyében három, Pest megyében négy, Budapesten nyolc) jelöltje, akkor ott nem is lehetett szavazni a listájára.

A Lázár-javaslat viszont lehetővé teszi, hogy négy ellenzéki párt felossza egymás között a 108 egyéni kerületet, így mindenki csak a maga 27 kerületében mozgósítaná az aktivistáit. Az egyéni kerületekben tehát nem kellene sem egymás elől cetlit vadászni, sem egymás jelöltjeit legyőzni, viszont mindannyiuknak lehetne önálló országos listája. A két forduló közötti stratégiai visszalépkedések újjászülethetnek az egyetlen forduló előtti jelöltállítási időszakban – már ha valóban ez a verzió lesz a befutó.

One Comment »

  • Arg said:

    Helyesen: “A Fideszben ezek szerint MOST ÉPPEN (már) arra számítanak…”

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*