A jelöltállítás eredménye nem jelzi előre a választási végeredményt, de a pártok szervezettségére nézve fontos következtések vonhatók le az adatokból. A jelöltállítás eredménye alapján az MSZP szervezete továbbra is gyengülni látszik. A Jobbik már sok helyen beágyazottabb párt, mint az MSZP. Az LMP gyakorlatilag nem rendelkezik vidéki szervezettséggel, inkább csak a fővárosban nevezhető jelentős szereplőnek. Mai és holnapi bejegyzéseinkben a jelöltállítási verseny eredményeit tekintjük át.

Országosan messze a legtöbb jelöltet, 9884-et a Fidesz-KDNP állította (ebben az összes fideszes és/vagy KDNP-s jelölt szerepel). A második hely a Jobbiké, amely még így sem éri el a Fidesz-jelöltek számának felét. Az MSZP 193 polgármestert állított (négy éve 407-et), a Jobbik 21-gyel többet, 214-et. Az összes jelölt tekintetében is a Jobbiké a második hely: 4661-4308-arányban verik a szocialistákat. A különbségek még erőteljesebben kijönnek, ha kivesszük a megyei és fővárosi listás jelölteket: 4214-3689 a végeredmény. A legnagyobb az eltérés a kistelepüléseken: 1237-453 a Jobbik javára.)

Főpolgármester

Az öt parlamenti párt négy jelöltje száll ringbe, a többieknek esélyük sem volt a szigorított feltételeket teljesíteni. Tarlós István győzelme biztosra vehető, az LMP és a Jobbik jelöltjének a kampány miatt van elsősorban jelentősége: főpolgármester-jelölt híján sokkal nehezebben tudták volna mobilizálni szavazóikat, márpedig számukra a fővárosi közgyűlési és a kerületi közgyűlési mandátumok az igazán fontosak. Amióta közvetlenül választjuk a főpolgármestert (1994), először nincs a Munkáspártnak sem jelöltje, sem listája (igaz, ez az SZDSZ-ről is elmondható).

Fővárosi közgyűlés

A négy évvel ezelőtti 9 után idén az öt parlamenti párt 4 listája közül választhatnak csak a budapestiek, ilyen szűk még sosem volt a kínálat: 6 volt a minimum (1994 és 2002), arra azonban csak egyszer volt példa, hogy parlamenten kívüli párt bejutott volna (2002: MIÉP).

Mivel csak a parlamenti pártoknak lesz fővárosi listájuk, és valószínűleg mind át is ugorják az ötszázalékos küszöböt, nem lesznek elvesző szavazatok, minek következtében gyengül a győztest erősítő hatás. A Fidesz-KDNP-nek így is reális esélye van a közgyűlési többség megszerzésére, az indulók megrostálásával azonban mégis elképzelhető, hogy a saját dolgát nehezítette meg.

Megyei listák

A megyei listákkal méltatlanul keveset foglalkozott a média, pedig elég szembetűnő bizonyítékot szolgáltatnak mind az LMP vidéki kiépítetlenségére, mind az indulási feltételek drasztikus megnehezítésére.

Az LMP a fővárosra, azon belül is főpolgármester-jelöltjének ringbe küldésére koncentrált, amelynek szimbolikus ereje kétségkívül jelentős, hosszú távon viszont talán fontosabb lett volna, hogy a megyei közgyűlések többségében jelen legyenek egy-két képviselővel. Ehhez képest a 19-ből mindössze 4 megyében kerültek fel egyáltalán a szavazólapra.

Nyilvánvaló, hogy ebben óriási szerepe volt annak, hogy ehhez a korábbi 0,3% helyett a választójogosultak 1%-ának szelvényére lett volna szükségük, ám ezt a feltételt nemcsak a kormánypártok és a szocialisták hozták gond nélkül, hanem a Jobbik is.

Az indulók megtizedelése egyértelműen a megyei közgyűlések szintjén bizonyult a „legeredményesebbnek”. 9 helyen mindössze három párt közül lehet választani, további három megyében csak az LMP-vel egészül ki a kínálat, s csupán 8 megyében vannak civil indulók a listán.

Korábban ezen a szinten rengeteg civil szerveződés indult eséllyel, a jelöltállítás megnehezítése őket sújtotta leginkább. Az összehasonlítást nehezíti, hogy korábban külön listákat állítottak a 10 ezer alatti és feletti településeken, és bár részben örömteli, hogy ezt az értelmetlen szabályozást megszüntették, nyilvánvalóan ez is tovább rontotta a civilek indulási esélyeit. Négy éve 4647 jelölt neve szerepelt a megyei listákon, idén 1958 fog – ez még nem tűnik annyira durva visszaesésnek, mivel a betölthető helyek száma is több mint felével csökkent. Míg viszont ma már luxusnak számít, ha 5 szerveződéssel is találkozhatunk egy szavazólapon, addig négy éve ez jelentette a legszűkebb kínálatot; jellemzően 8-10 lista közül is válogathattunk, sőt több megyében akár 14-ből is. A jelöltállítás drasztikus szigorításával tehát a Fidesz egyik legfőbb célja a megyei közgyűlések teljes átpolitizálása lehetett, amelynek „sikere” aligha kérdéses.

Külön figyelmet érdemel Nógrád, amely egyike azon megyéknek, ahol civil kezdeményezés labdába rúghat, és az egyetlen, ahol a Munkáspártra még szavazni lehet.

Az adatokat 2010. október 8-án frissítettük.