Home » Álláspontok, Elemzések

Orbán és a félbevágott parlament

19 June 2008 Szerző: Címkék:, Nincs komment

A tömegdemokrácia és a modern média közegében zajló politika aligha képzelhető el egy mondatba sűrített üzenetek nélkül. Az ilyen politikusi megnyilvánulások kapcsán nem feltétlenül érdemes a politizálás minőségének romlásáról vagy éppen javulásáról beszélni, arról viszont igen, hogy mi van az egyes kijelentések mögött. A Political Capital ezért időről időre nyomába ered a nyilvánosságban kiemelt üzenetté váló politikusi mondatoknak, és elemzi azok hátterét. Ezúttal Orbán Viktor 200 fős parlamentre vonatkozó megszólalását vizsgáljuk.

 „A parlament asztalán fekszik Navracsics Tibor előterjesztése, egy kész törvényjavaslat a parlament létszámának a mai 386-ról 200-ra való csökkentéséről. Ez a mi programunk.” Orbán Viktor, 2008. június 17.

A tömegdemokrácia és a modern média közegében zajló politika aligha képzelhető el egy mondatba sűrített üzenetek nélkül. Az ilyen politikusi megnyilvánulások kapcsán nem feltétlenül érdemes a politizálás minőségének romlásáról vagy éppen javulásáról beszélni, arról viszont igen, hogy mi van az egyes kijelentések mögött. A Political Capital ezért időről időre nyomába ered a nyilvánosságban kiemelt üzenetté váló politikusi mondatoknak, és elemzi azok hátterét. Ezúttal Orbán Viktor 200 fős parlamentre vonatkozó megszólalását vizsgáljuk.

A parlament létszámának csökkentése a hazai politika egyik visszatérő, kedvenc toposzainak egyike. Előnye egyrészről, hogy rendkívül népszerű, hiszen politikusi „önmérsékletet” tükröz; másrészről – mivel sosem jut el a megvalósítás fázisába – nincsen valódi tétje, néhány év elteltével újra és újra felvethető, ráadásul – mivel kétharmados többséget igényel – nem is számon kérhető. A baloldalon is gyakran felvetődő javaslat (2004-ben Medgyessy Péter, 2005-ben Fodor Gábor, 2006-ban pedig Gyurcsány Ferenc vetette fel a parlament létszámának csökkentését) változó részletezettségű konkrét tervekben ölt testet. A felvetések közös vonása ugyanakkor (mely alól a Fidesz jelenlegi felvetése sem kivétel), hogy hiányzik mögülük a politikai akarat. Bár a választási rendszer átalakítása még kedvezhet egyik vagy másik pártnak, önmagában a létszám csökkentése éppen a parlamenti pártok legelemibb érdekeivel megy szembe. A bonyolult hazai szabályozás miatt egyértelműen kijelenthető, hogy a parlament létszámának jelentős csökkentése, a választási rendszer radikális átalakítása nélkül nem hajtható végre.

A Fidesz az utóbbi hónapokban kormányzóképességének bizonyítása és a hosszabb távon számára veszélyt jelentő politikai hitelvesztés kockázatának csökkentése érdekében – a népszerű politikai üzenetek megtartása mellett – tervezett kommunikációs váltást hajtott végre. Ez leglátványosabban a Fidesz-elnök gazdasági szereplőkkel történt egyeztetései során (ld. például a nyugdíjakkal, a költségvetési konszolidációval vagy az orosz tőkebefektetésekkel kapcsolatos kijelentéseket), valamint abban a médiakampányban mutatkozott meg, amelyet Orbán Viktor a Kéri-körben tett kijelentéseinek nyilvánosságra kerülése után folytatott. Ez a kampány egészül ki azzal, hogy a Fidesz az Erős Magyarország programra való hivatkozás mellett konkrét szakpolitikai kérdésekben általában korábbi kezdeményezéseit, indítványait húzza elő, elősegítve ezzel a saját tábor, a bizonytalan szavazók és a gazdasági szférának szóló üzenetek közt húzódó szakadék áthidalását.

A költségvetési hivatal, vagy a pártfinanszírozás példája mellett így került elő ezen a héten kisebb létszámú parlament létrehozására tett korábbi Fidesz javaslat is. Orbán Viktor az Origo Vendégszobájában egy az országgyűlési képviselők számának csökkentésére vonatkozó kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: „A parlament asztalán fekszik Navracsics Tibor előterjesztése, egy kész törvényjavaslat a parlament létszámának a mai 386-ról 200-ra való csökkentéséről. Ez a mi programunk.”

A „kész törvényjavaslat” nem más, mint egy 2006. júniusi képviselői önálló indítvány, amely az alkotmányban rögzítené, hogy „az Országgyűlés (…) legfeljebb kétszáz képviselőből áll”, illetve felszólítja a kormányt, hogy „gondoskodjon az e törvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslat Országgyűlés elé terjesztéséről”. Igaz, ezt az indítványt a Fidesz már számtalanszor próbálta sikertelenül napirendre tűzni, az továbbra sem tudható, hogy a legnagyobb ellenzéki párt milyen módon tartja célszerűnek a választási törvény módosítását.

A Fidesz választási szakértőinek korábbi nyilatkozataiból továbbra is arra következtethetünk csak, hogy a jelenlegi rendszer mechanizmusait megtartva egyszerűen megfeleznék mind a (területi és országos) listás, mind az egyéni mandátumok számát; tény, ezzel a módszerrel 193 fős parlament alakulhatna, ami belül marad a 200 fős álomhatáron. A közismerten összetett magyar választási rendszer torzító hatásai azonban egy „félbevágás” következtében oly mértékben erősödnének fel, hogy értelmetlenné tenné a kompenzációs és a területi listák kombinációját, és aggályos volna az egyéni választókerületek területének megduplázása is.

Ha ugyanis 176-ról 88-ra csökkenne az egyéni körzetek száma – ahogy azt már korábban, a Figyelő 2007/35. számában megírtuk –, az azt eredményezné, hogy a jelenlegi körülbelül 57 ezer helyett átlagosan közel 114 ezer embert kellene reprezentálnia egy képviselőnek. Márpedig minél nagyobb lakosságot ölel fel egy választókerület, annál kisebb mértékben jeleníthetők meg a helyi érdekek a parlamentben, és annál kevésbé éreztethető a választókkal, hogy valódi képviseletük van az országos politikában. A rendszer mechanizmusa azonban nem ennek okán, hanem a területi listákról nyerhető mandátumok feleződése következtében mondana csődöt.

A területi listák már ma is működőképességük határán mozognak: 3 megyében 4, 11 további megyében pedig 5-6 területi mandátum osztható csak ki, márpedig ilyen kevés mandátumot bajosan lehet a választói akaratot arányosan leképezve elosztani. Jól mutatja ezt, hogy ebben a 14 megyében a 10 százalék alatt teljesítő pártok nemigen juthatnak területi mandátumhoz (1998-ban az FKgP 11 százalékos Nógrád megyei eredménye is kevés volt ehhez), és jóval „drágább” (több töredékszavazatból összegyűlő) kompenzációs helyekkel kénytelenek vigasztalódni.

Ha megfeleznék az elnyerhető mandátumok számát, a területi listák rendszere képtelen volna betölteni arányos elosztási funkcióját: 15 megyében mindössze 2-3 mandátumért folyna a harc, ami azt eredményezné, hogy 20-30 százalékos teljesítmény is kevés lehetne egy területi képviselői helyhez. Ez teljes mértékben értelmetlenné tenné a területi listák fenntartását, több mandátumos választókerületekké, „ál-listákká” silányulnának a megyei listák; az arányosság elvét ezen az ágon is felváltaná a többségi logika.

Ha a Fidesz nemcsak egymondatos üzenet szintjén gondolkodik legfeljebb 200 fős parlamentben, akkor a nyilvánosság – vagy legalábbis a többi parlamenti párt – elé kellene tárnia azt is, hogy miképp tartja azt megvalósíthatónak. Mivel egyértelmű, hogy a „feleannyi képviselővel minden maradjon a régiben”-elv kivitelezhetetlen, nem megkerülhető az állásfoglalás abban a kérdésben, hogy a létszámcsökkentés a választói akarat pontosabb leképezésével, avagy a mindenkori győztes további erősítésével járjon-e együtt. Kérdés továbbá az is, hogy mindez egy egyszerűbb, a választók számára is érthető rendszer keretében történjen-e, vagy maradjon Európa egyik legbonyolultabb, és ebből kifolyólag egyik legkiszámíthatatlanabb választási szisztémája a magyar.

Az elemzés a Hírszerzőn jelent meg.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*