Home » Elemzések, Featured

Csak a Jobbik tudott profitálni a kormánypárt népszerűségvesztéséből

10 February 2015 Szerző: Címkék:, Nincs komment

A januári pártpreferencia mérések azt jelzik, hogy a Fidesz támogatottságának az októberi önkormányzati választások után elindult meredek zuhanása megállt. A kormánypárttal szimpatizálók aránya a választásra jogosultak körében 24 százalék körüli, ami mintegy 10 százalékponttal marad el a négy hónappal ezelőtti értéktől. A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta mégsem ez a mélypont: 2012 tavaszán-nyarán 20 százalék alatt is volt a kormánypárt támogatottsága.

A két nagyobb ellenzéki párt közül az MSZP 11 százalékos támogatottságát tartja, a kutatások szerint nem tudott több szimpatizánst szerezni az elmúlt egy hónapban. A Jobbik ezzel szemben érdemben tudott profitálni a kormánypárt elmúlt egynegyed évben bekövetkezett népszerűségvesztéséből: a Fidesz utáni második legerősebb pártra a szavazásra jogosultak 12-15 százaléka voksolna. A kis ellenzéki pártok együttes támogatottsága pedig csupán 11 százalék körüli.

A Simicska-Orbán konfliktus további eseményei egyelőre kiszámíthatatlanok, de az ügy nagy nyilvánosság elé kerülése mindenképpen hatással lesz a Fidesz támogatottságára. Amennyiben nyilvánosságra kerülnek a Fidesz és a kormányfő megítélését rontó ügyek, a konfliktus jelentős népszerűségvesztést okozhat a pártnak.

A támogatottság csökkenése ugyanakkor már eddig is látványos következményekkel járt: a kormánypárt a tavaly októberi önkormányzati választás óta egyetlen időközi választáson sem tudott nyerni, ami a korábbiakhoz képest jelentős változást jelent.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*