Az eredeti tervek szerint idén június 30-áig az erre létrehozott parlamenti albizottságnak el kellene készítenie az új választásitörvény-javaslatot. Hamar kiderült, hogy az érdemi kérdések nem ott, hanem a Fidesz berkein belül dőlnek el, és az is, hogy ősz előtt nem számíthatnunk eredményre. A késedelem legfőbb oka az lehet, hogy a Fideszben ellentétes vélemények törtek felszínre a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban. A tavaly őszig még viszonylag koherensen képviselt „állampolgárság igen, választójog nem” álláspont idén január 19-ére változott meg végérvényesen. Kövér Lászlónak a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén elhangzott szavai szerint „nagy valószínűséggel az Országgyűlés többségének szándéka arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot”. Világos beszéd. A közvélemény szép lassan tudomásul is vette, hogy a legközelebbi választáson már bejelentett magyarországi lakcím nélkül is szavazhat minden magyar állampolgár. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy épp ily módon teremthető meg a választójog diszkriminációmentessége.

Ha valóban létezik olyan kormányzati szándék, hogy lakóhelyétől függetlenül tökéletesen egyenértékű választójoga legyen minden magyar állampolgárnak, a megoldás egyszerű: szüntessük meg az egyéni választókerületeket, szavazhassunk kizárólag a pártok országos listájára, és készen is vagyunk. A bökkenő csak annyi, hogy ez a módszer egyáltalán nem áll a Fidesz (és mindenkori szövetségesei) érdekében. Tisztán listás rendszerekben a legritkább esetben szerez ugyanis egyetlen politikai formáció abszolút többséget; nem véletlenül hangsúlyozzák a kormánypárti politikusok lépten-nyomon a vegyes szisztéma iránti elkötelezettségüket.

Ha tehát megmarad mindkét – egyéni képviselőre és pártlistára leadható – szavazatunk, aligha megoldható, hogy a határon túliak diszkriminációmentesen szavazhassanak. Ha mindenkinek két szavazat jár, akkor az egyéni képviselet lehetővé tétele érdekében a világ magyarlakta területeit Nagyváradtól Sydneyig választókerületekre kellene osztani, ami természetesen nem kivitelezhető. Elvileg persze az is szóba jöhet, hogy a külhoniak csak a magyarországi pártlisták közül választhatnak, és egyéni képviselőt nem küldhetnek a parlamentbe. Ez azonban azt jelentené, hogy a határon innen kettő, a határon túl csak egy szavazat járna, aminek diszkriminatív jellege nyilvánvaló. Bár a kétharmados parlamenti többség kreatív törvényhozási gyakorlatát ismerve nem tűnik áthidalhatatlan problémának az egyenlő választójog elvének újrafogalmazása. Azt pedig, hogy az új alkotmány alapján mindez támadható lenne-e, ma még kevesen mernék megtippelni, a Velencei Bizottság szemöldök-összehúzására mindenesetre számíthatnánk.

Elleshetünk más módszereket is, de a nemzetközi példák mindig csalókák. Itt van például az a metódus, amelyben meghatározott számú képviselői helyet tartanak fenn a határon túliaknak. Igen ám, de ezt a technikát is jellemzően olyan országokban alkalmazzák, ahol a belföldi állampolgárnak is csak egy szavazata van: Franciaországban például csak egyéni jelöltekre voksolnak, míg Horvátországban csak területi listákra. Elvileg nálunk is megoldható volna, hogy az anyaországon kívül lakók számára fenntartott mandátumokat a magyarországi pártok külhoni vagy a határon túli formációk listáiról töltenék fel, de amíg a magyarországi választóknak két szavazatuk van, addig bizony ez sem megnyugtató megoldás.

A dilemma – bár nem úgy, ahogy Kövér László vélhetően gondolta – feloldható. Ha a választójognak a magyar állampolgárság mellett továbbra is feltétele lenne a magyarországi bejelentett lakcím, máris lehetne két szavazata minden régi és új választónak. A határon túli magyarokat eddig sem a lakcímkártya, hanem az állampolgárság megszerzésének nehézségei tartották távol a választástól. Ma már – nagyon helyesen – a könnyített honosítás gördülékenyen zajlik, okkal feltételezhetjük tehát a rendkívül heterogén határon túli magyarság – diszkriminációmentes – választójogával élni kívánó tagjairól, hogy ezt a kisebb súlyú adminisztratív akadályt könnyen megugornák.

A cikk a HVG 2011. június 22-i számában jelent meg.