Álláspontok

Vegyes érzelmekkel olvastuk Unger Anna cikkét (Tűz lesz, babám!, Magyar Narancs, 2008. december 4.), amelyben a Political Capital választási rendszerrel kapcsolatos kezdeményezését bírálja. Egyfelől örültünk, hiszen a célunk az, hogy a parlamenti képviselőinket felrázandó közéleti vitát generáljunk a magyar választási rendszer problémáiról – ezek közül is elsősorban a választókerületi aránytalanságokról. Másfelől viszont elszomorítónak találtuk Unger néhol kioktatónak tetsző stílusát, amellyel mintha eleve lezárni igyekezne a diskurzust. Az alábbiakban csak azon állításaival vitatkozunk, amelyek tartalmi szempontból téves megközelítésről vagy tájékozatlanságról tanúskodnak.

Örömünkre szolgál, hogy a 2010-es választások megkérdőjelezhetetlen legitimitását célzó kezdeményezésünk elindította azt a diskurzust, amely elvezethet a választókerületek aránytalanságából fakadó alkotmányos probléma megoldásához. Szepes Zsolt publicisztikája (Védett körzetek, december 4.) is fontos állomása a széles körű párbeszédnek, már csak azért is, mert kiváló alkalmat ad arra, hogy eloszlassunk néhány félreértést, tévhitet.

Január 11-én időközi és alkotmányos szempontból kifogásolható országgyűlési választást tartanak Budapest 12. választókörzetében. Időközi, mert Gegesy Ferenc (SZDSZ) lemondott a mandátumáról.

Dr. Lovas András Alkotmányvédő szerepben a Political Capital című publicisztikájában (Magyar Nemzet, 2008. november 14.), annak ellenére, hogy maga is megerősíti a Political Capital által felvetett probléma relevanciáját, abba a hibába esik, hogy a kezdeményezés célját a pártérdekek koordináta-rendszerében próbálja értelmezni, így nem meglepő, hogy mind érvelése, mind végkövetkeztetése félrevisz.

[ 8 Oct 2008 | Szerző: | Címkék: , ]

A magyar választási rendszer megreformálásának igénye törvényerőre emelkedése óta napirenden van, a pártok ellenérdekeltsége és a politikai akarat hiánya azonban rendre zátonyra futtatta a korábbi tárgyalásokat. Az utóbbi években a téma a “kisebb parlament” tartalmatlan követelésében öltött testet, ami önmagában is értelmetlen, mivel egyrészt nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően magas a magyar törvényhozás létszáma, másrészt pedig a képviselői helyek számának csökkentése nem jelentene automatikus költségcsökkenést is. A kisebbparlamentezés így csak arra jó, hogy gátolja a választójogi reformot, amelyet illetően a megegyezésre továbbra sincs esély.

[ 19 Jun 2008 | Szerző: | Címkék: , ]

A tömegdemokrácia és a modern média közegében zajló politika aligha képzelhető el egy mondatba sűrített üzenetek nélkül. Az ilyen politikusi megnyilvánulások kapcsán nem feltétlenül érdemes a politizálás minőségének romlásáról vagy éppen javulásáról beszélni, arról viszont igen, hogy mi van az egyes kijelentések mögött. A Political Capital ezért időről időre nyomába ered a nyilvánosságban kiemelt üzenetté váló politikusi mondatoknak, és elemzi azok hátterét. Ezúttal Orbán Viktor 200 fős parlamentre vonatkozó megszólalását vizsgáljuk.

A közvélemény-kutatók jelenleg a Fidesz támogatottságát 2,4-3,4 millió fő között, míg a szocialistákét 900 ezer és 1,5 millió között mérik a teljes népességben. A számos eltérés mellett abban egyetértenek a különböző intézetek, hogy a Fidesz körülbelül két és félszer több listás szavazatra számíthat, mint az MSZP – a parlamenti mandátumarányokra azonban csak óvatosan lehet következtetni a kutatási eredményekből.

[ 19 Sep 2007 | Szerző: | Címkék: , , , ]

A mennyiség mítosza. Ebben lehetne összefoglalni a női kvóta körül az utóbbi két hónapban kialakult vitát, amely Magyar Bálint és Sándor Klára törvényjavaslata és cikkei, majd John Emese ellenvéleménye nyomán bontakozott ki. A kvóta melletti érvelés két lépésre egyszerűsíthető le: a minden politikai szereplőre vonatkozó törvényi szabályozás növeli a nők létszámát a politikában, aminek aztán egyenes következménye a politika témáinak, hangvételének, stílusának megváltozása. A logika több olyan előfeltevésen alapul, amely elfeledkezik a politikáról, és így könnyen az ellenkező hatást válthatja ki, mint amit maga elé kitűzött.

[ 30 Aug 2007 | Szerző: | Címkék: , , , ]

Hatvanból egy. Az Országos Választási Bizottság néhány héttel ezelőtti ülésén a beérkezett népszavazási beadványok közül 59-et elutasított, egyet viszont átengedett.