Home » Elemzések, Featured, Headline

7 állítás a népszavazásról

3 October 2016 Szerző: Címkék: Nincs komment

Gyorselemzés

  1. Minden idők legköltségesebb magyarországi politikai kampánya, amely összességében másfél éve tart, nem volt elég egy érvényes népszavazáshoz. A 40 százalékot éppen meghaladó részvétel azt mutatja, hogy a kampány messze alulmúlta a kormánypárt várakozásait, amelynek képviselői a legutolsó héttől eltekintve még az érvényesség fontosságáról beszéltek.
  2. Az ellenzékben lévő Fidesz 2008-ban több mint 3,3 millió embert bírt rá arra, hogy az általa akkor javasolt „igen”-nel szavazzon a három népszavazási kérdésre. A mostani referendumon is nagyjából ugyanennyien szavaztak a párt iránymutatásának megfelelően. Mégis, míg nyolc éve, ellenzékből, ez áttörésnek minősült, most, a túl magasra tett léc miatt, ugyanez halvány eredménynek számít. A „nem”-mel szavazók száma alig lépte túl a „nem” mellett állást foglaló Fidesz és Jobbik szavazótáborának létszámát.
  3. A pártpolitikai következményeket tekintve a Fidesz mégis csupán pillanatnyi vereséget szenvedett. Érvénytelen ugyan a népszavazás, a „nem”-ek nagy aránya mégis lehetővé teszi, hogy a kormánypárt ezt a kudarcot győzelemként értékelje. A kormány stabilitása nem megkérdőjelezhető. Az előrehozott választások esélye minimálisra csökkent.
  4. Az eredményeket tekintve figyelemreméltó a civil szervezetek által szorgalmazott érvénytelen szavazatok magas aránya (6,3%), amely azt mutatja, hogy relatíve magas volt a kérdésfeltevés ellen aktívan tiltakozó állampolgárok részvétele a népszavazáson.
  5. Nemzetközi szinten kudarc Orbán Viktor számára az érvénytelen népszavazás. Közjogi értelemben ugyan egy érvényes tagállami népszavazás sem írhatta volna felül az Európai Unióban elfogadott döntéseket, de egy érvénytelen népszavazás a politikai nyomásgyakorlásra is alkalmatlan. Mindez nem jelenti azt, hogy kötelező menekültkvóta elfogadására kellene számítani az Európai Unióban. A népszavazástól függetlenül, a menekültek bármilyen kötelező jövőbeni elosztásnak legalábbis nem nagyon maradt politikai támogatottsága a nyugati tagállamok részéről sem. Tehát ha lesz is tavasszal erről szóló uniós döntés, az nagy valószínűséggel az önkéntességen alapul majd.
  6. Feszültséget kelthet azonban a népszavazás után az, hogy a kormányfő bejelentésének megfelelően törvényt vagy alkotmánymódosítást fogadhat el a magyar parlament. Brüsszel két esetben indíthatna Magyarország ellen eljárást.
    • Ha visszamenőleges jogalkotásra kerülne sor. Például ha jogszabályban deklarálná a parlament, hogy Magyarország nem hajlandó végrehajtani a tavaly szeptemberi belügyminiszteri tanácsi döntést. Ennek azonban nem sok értelme lenne, mivel a magyar kormány is elismerte, hogy a referendum nem visszamenőleges, hanem egy esetleges jövőbeni döntésről szólt.
    • Ha előre jogszabályba foglalnák, hogy semmilyen jövőbeni kötelező kvótára vonatkozó uniós döntést nem hajlandó Magyarország végrehajtani. Ennek pedig csupán szimbolikus jelentősége lenne.
  7. A sikertelen referendum figyelmeztető jelzés lehet a menekültügyben a visegrádi országok kormányainak azzal kapcsolatban, hogy meddig érdemes elmenni a menekültellenes politika csúcsra járatásában. A V4-ek bár kvóta-ügyben egységes álláspontot képviselnek, a magyar és a lengyel kormány az utóbbi időszakban EU-ellenes retorikájával keményvonalasabb irányt képviselt a jóval visszafogottabb szlovák es cseh vezetéshez képest. A visegrádi országok vezetői, már a pozsonyi EU-csúcs után is távolodni igyekeztek Orbántól, ez a folyamat vélhetően folytatódni fog. Orbán legfőbb szövetségesei az európai színtéren továbbra is azon oroszbarát szélsőjobboldali pártok lesznek, amelyek fő törekvése az európai integráció gyengítése.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*