Home » Álláspontok, Elemzések, Featured, Headline

Veszélyben a bizalom

Számos hiba történt az elmúlt hetekben a választási eljárási folyamat során. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tegnapi közleménye és elnökének tévényilatkozata megingathatja a bizalmat az egész választásban. Helyzetértékelésünk eredetileg a Hír24-en jelent meg.

Kezdjük az elején. Ha van olyan területe a magyar bürokráciának, ami az elmúlt évtizedekben kitűnően működött, az a választások lebonyolítása volt. Elvétve tudunk csak olyan esetről, hogy valakit indokolatlanul ne engedtek volna szavazni, olyanról pedig egyáltalán, hogy a választások eredményét okkal kérdőjelezték volna meg. A 2010-es sorbaállások jelentették az egyetlen súlyos malőrt, amit egy jó szándékú, de átgondolatlan törvénymódosítás okozott.

A 2014-es választási eljárási folyamatnak még csak az elején vagyunk, a sorozatos hibák mégis a legfontosabb tőkét, a bizalmat sodorták veszélybe. Kezdődött a külföldön élő magyarok félretájékoztatásával; az Amerikában élőknek rossz időpontot, a Nagy-Britanniában élőknek rossz helyszínt adtak meg. Az NVI orvosolta a hibát és elnézést kért.

Felmerült az is, hogy míg a frissen állampolgárságot és választójogot nyert külhoni magyarok számára zökkenőmentesen zajlik a regisztráció, a külképviseleten szavazókkal szándékosan packázik az iroda. Bár rengeteg egyedi esetről olvashattunk, amelyek ezt a véleményt látszanak alátámasztani, mégsem elsősorban a jogalkalmazó NVI, hanem a törvényhozó kétharmad hibáztatható azért, hogy a második utónév elhagyását vagy az ékezethibát csak a levélben szavazóknak nézi el a jogszabály, a külképviseleti névjegyzékre feliratkozóktól pedig indokolatlan mértékű precizitást vár el. A doktori cím születési névnél való feltüntetésének kötelezettsége viszont nem következik a törvény betűjéből; ez már okkal kelti a választópolgárban a kekeckedés gyanúját.

Feltételezhető az is, hogy a „videó-ügyben” ártatlan az NVI. A külhoniak regisztrációjára buzdító, erősen tendenciózus kampányfilmben nem szerepel, hogy az NVI megbízásából készült volna, a www.valasztas.hu felirat megjelenítésével pedig bárki bármilyen felületen biztathat regisztrációra / átjelentkezésre / feliratkozásra / mozgóurna-igénylésre.

Érthető, hogy az Összefogás néhány jelöltjének ajánlóíven felcserélt sorrendjétől szívbajt kaptak az érintettek, és ragaszkodtak hozzá, hogy az igénylésüknek megfelelő sorrendben kapják kézhez az íveket. A törvényből ugyan nem következik, hogy a közös jelöltek sorrendjének bármi relevanciája volna, de az elmúlt hetek tapasztalatai alapján aligha építhettek a jóhiszemű elbírálásra. Ráadásul a Szegeden kiállított dokumentumon nem a sorrenddel volt baj, hanem azzal, hogy kizárólag az MSZP neve szerepelt rajta.

Pálffy Ilona tegnapi ATV-s tévészereplésében ez utóbbi esetről ismerte el egyedül, hogy hiba történt.

Később azonban egy rendkívül súlyos félmondat is elhangzott a részéről: „ (…) egyszerűen már nem bízom az egyes munkatársakban (…)”. Ez a kijelentés, illetve az NVI által tegnap kiadott közlemény számos válságjelre rámutat.

Először is szereptévesztésre. Az NVI elnöke ugyanis nem csak a budapesti központban zajló munkáért, hanem a teljes választási eljárásért, egyszersmind a választás tisztaságáért felel. Nem tolhatná át a felelősséget „az egyéni választókerületi irodák ügyintézőire”, akiknek „pontatlansága” okozta az anomáliákat.

Másodszor, ha az NVI vezetőjének nincs bizalma „egyes munkatársakban”, akkor hogyan legyen a választópolgárnak? Ettől a pillanattól kezdve minden választópolgár, jelölt, párt az összes választási szervre gyanakodva tekinthet, feltéve a kérdést, hogy vajon éppen egy kompetens választási szervvel van dolga, vagy egy olyannal, amelyben már az NVI-elnök sem bízik.

A vadonatúj választási környezet nyilvánvalóan számos kihívást támaszt a lebonyolító szervekkel szemben. Ezt tetézi majd, hogy az európai parlamenti választási eljárást hét hét csúszással, de párhuzamosan kell lebonyolítania az eleve leterhelt irodáknak és bizottságoknak. Senki nem várhatta el, hogy nem fordulnak elő kisebb-nagyobb fennakadások. A jelöltállítási időszak megkezdéséig lezajlott hibasorozat, illetve az NVI eheti reakciói mégis súlyos bizalmi problémákat vetettek fel. Csak remélni lehet, hogy nem veszett el végleg a választópolgárok a választás tisztaságába vetett hite.

2002-ben csak a szoros végeredmény következtében érte politikai támadás a választási szerveket, de a hídfoglalásba torkolló hisztéria során sem merült fel komolyan vehető csalási gyanú. Nem volna szerencsés megtapasztalnunk, milyen az, amikor súlyos eljárási hibák adnak alapot a csalás-kiáltásokra.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*