Mérsékelt a bizalom a postahivatalok iránt a környező országok magyar közösségeinek körében. A magyar parlamenti választás szabályait paragrafusokba öntő törvényalkotó azonban ennek tudatában sem mérlegelte komolyan az elektronikus szavazás bevezetését, még a levélben voksolással párhuzamosan sem. Ez talán nem független attól, hogy választott képviselőink jelentős része ma is csak segítséggel képes elektronikus levelezését kezelni (értsd: titkárnőjük kinyomtatja nekik az e-maileket). A levélben szavazás életre hívása tehát egyike volt a tavaly szeptemberi benyújtása óta szinte hetente változó választási eljárási törvény kevés biztos pontjainak. Sőt az első pillanattól kezdve szerepelt a törvényjavaslatban az is, amit Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke nemrég „postaládának nevezett urna” néven említett, vagyis a magyar konzulátusokon, nagykövetségeken elhelyezett szavazatgyűjtő láda.

Ezért is volt meglepő, hogy a nyári hőségben újdonságként robbanhatott a hír: a külhoni magyar választók nemcsak a postahivatalokban, hanem a külképviseleteken is leadhatják majd levélcsomagjukat, benne a személyes adataikat tartalmazó nyilatkozattal és a belső borítékban lezárt szavazólappal. Nem kell persze minden újságírónak és véleményvezérnek pontosan ismernie a szabályozás részleteit, nem is hallhattunk tőlük indokot arra, mitől jelentene nagyobb csalási kockázatot a levélcsomag leadása egy külképviseleten, mint a bedobása egy romániai vagy szerbiai postaládába.

A pánik egész más tőről fakad: nem a hírbe hozott urna, hanem az általános bizalmatlanság okán vagyunk vevők a választásicsalás-kiáltásokra. Ha viszont alaptalan híreszteléseknek ülünk fel, akkor nem vesszük észre a tényleges kockázatokat, márpedig a rendszer számos ilyet rejt.

A szavazófülkétől távoli (tehát akár levélben, akár interneten történő) voksolásnál maradva: ez a világon mindenhol magában hordozza a visszaélések veszélyét. Ha ugyanis a szavazólap napokig a választópolgárnál lehet, akkor a rokon, a szomszéd vagy a pártaktivista máris feljogosítva érezheti magát, hogy a jelenlétében töltsék ki. Jogszabályokkal az sem megakadályozható, hogy bármely párt segítői begyűjtsék az akkurátusan vagy hiányosan kitöltött dokumentumokat rejtő levélcsomagot, majd maguk döntsék el, melyiket juttatják el a budapesti választási központba, és melyiket nem. De hogy postaládába vagy külképviseleten kihelyezett urnába dobják be, esetleg lóháton hozzák el, ebből a szempontból teljesen lényegtelen. Az ellenőrzés egy további stádiumban már nem kerülhető el: a Nemzeti Választási Irodában a pártok delegáltjainak jelenlétében bontják fel a borítékokat, vetik össze a nyilatkozatokat a regisztráció során megadott adatokkal, ellenőrzik a belső boríték sértetlenségét, és csak ha minden stimmel, akkor dobják be egy urnába a szavazatokat, hogy aztán később összeszámolják őket.

A választási visszaélések hatása a végeredményre eddig minimális volt. Mivel az új rendszerben a külhoni voksok kevés mandátum sorsát befolyásolhatják majd, még a bővülő csalási arzenált hatékonyan kihasználó akció is keveset hozhat a konyhára. Ezzel együtt borítékolható, hogy 2014-ben (is) lesznek, akik nem riadnak vissza ettől. A tiszta választások hívei viszont épp azzal teszik a legnagyobb szívességet a játékszabályokat kreatívan értelmezőknek, ha azt a hamis látszatot erősítik, hogy a 2014-es választás a vélt külhoni csalásokon áll vagy bukik. Ha tömegesek volnának ugyanis a visszaélések, még akkor sem eredményeznének annyi pluszvoksot, mint amekkora kárt okozhat a választásicsalás-pánik: a demokratikus választásba vetett bizalom megtörését, a magyarországi kritikus tömeg szavazási hajlandóságának soha nem látott visszaesését.

(A cikk a HVG 2013. augusztus 10-ei számában jelent meg.)