Home » Elemzések, Featured, Headline, Kommentárok, Közlemények

Ez már burleszk

3 October 2012 Szerző: Címkék:, 5 komment

A Fidesz alaptörvénymódosítás-módosítással igyekszik megelőzni a regisztráció fiaskóját, és nem mellesleg a levélben feliratkozás lehetőségét is kiiktatni látszik a rendszerből.

Arra, hogy az előzetes regisztráció bevezetése Alaptörvénybe ütköző lehet, Sólyom László hívta fel először a figyelmet. Mi is boncolgattuk, hogy egy szükségesség-arányosság teszten vajon átmehet-e ez az alapjog-korlátozás. A látszat ellenére ezek a hangok eljutnak a Fidesz döntéshozóihoz: a szeptember 18-án benyújtott választási eljárási törvénnyel együtt egy alaptörvény-módosítás is a parlament elé került: „Sarkalatos törvény a választójog gyakorlását kérelemre történő névjegyzékbevételhez kötheti.”. Ezzel a hevenyészett betoldással igyekezett a jogalkotó megteremteni az intézkedés alkotmányos alapját.

A Fidesz politikusainak azonban továbbra sem sikerült megindokolniuk, miért volna Magyarországnak szüksége erre a tökéletesen felesleges adminisztratív küszöbre, és minden bizonnyal egyre jobban tartottak az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítő határozatától. Az Alaptörvényből ugyanis továbbra sem lett volna levezethető a regisztrációval járó jogkorlátozás szükségessége. Úgy látszik, megszületett a burleszkbe illő megoldás: a kormánypártok tovább módosítják az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit módosító saját javaslatukat. A két héttel ezelőtti mondatot törölnék, a helyébe pedig ez a szöveg lépne:

„(3) Az Alaptörvény XXIII. cikkében foglalt jogok érvényesítése érdekében kérelmére valamennyi, az Alaptörvény XXIII. cikk (1)-(3) és (7) bekezdése szerinti választót névjegyzékbe kell venni, a választójog a névjegyzékbevételt követően gyakorolható. A névjegyzékbevételt

a) magyarországi lakóhellyel rendelkező választó személyesen vagy a kérelmező azonosítását lehetővé tevő elektronikus úton,

b) magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választó levélben vagy a kérelmező azonosítását lehetővé tevő elektronikus úton

kérelmezheti.

(4) A névjegyzékbevétel a választás vagy népszavazás napját megelőző tizenötödik napig kérelmezhető.

(5) Az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével az országgyűlési képviselők általános választását megelőzően a névjegyzéket a (3) és (4) bekezdés szerint ismételten el kell készíteni.”

Mit jelent mindez?

Túl azon, hogy már önmagában „szokatlan”, hogy a gránitalapnak szánt Alaptörvény eljárási részletszabályokat rögzít, a jogalkotó reménye szerint az Alkotmánybíróság már nem mérlegelhetné, hogy arányos korlátozás-e 15 nappal a választás előtt lezárni a névjegyzéket, hiszen ezt az Alaptörvény rögzíti. Ugyanezen logika mentén azt remélik, abba sem köthetnének bele a Donáti utcában, hogy választásról választásra regisztrálni kelljen, ahogy abba sem, hogy levélben csak a külhoni magyar állampolgárok iratkozhatnának fel. A Magyarországon lakcímmel rendelkező választópolgároknak marad a személyes regisztráció és az Ügyfélkapu; ha ez a szöveg kerül be az Alaptörvénybe, az eljárási törvényből valószínűleg törölni kell a levélben történő regisztráció lehetőségét is. Nem csak a regisztráció alkotmányos alapját igyekszik tehát megteremteni a jogalkotó, hanem a két héttel ezelőtti tervekhez képest is tovább szűkítik a választójog gyakorlásához való hozzáférést.

Nemzetközi egyezményekből az Ab azonban még így is levezetheti ennek az indokolatlan mértékű jogkorlátozásnak az összeférhetetlenségét, kérdés, lesz-e ereje szembeszállni az eltökélt kormánnyal.

(Kép forrása: Szabolcs Online)

5 Comments »

  • _ng_ said:

    Öööööö…
    Egész eddig arról papoltak, hogy a regisztráció a határontúliak miatt szükséges, ugyanis ha nekik regisztrálniuk kell, akkor az egyenlő elbánás elve miatt mindenkinek kell, hiszen nem szabad megkülönböztetni az állampolgárokat.
    Most akkor egyenlő elbánás vagy nem egyenlő elbánás?
    (Bár lehet, hogy egyenlő, hiszen elbánnak mindenkivel…)

  • ZOH said:

    Akik megrendeltek az Alaptorveny borkotesu diszkiadasat, azoknak automatikusan kuldik ilyenkor az update-eket vagy azt is kulon kerelmezni kell (szemelyesen vagy Ugyfelkapun)?

    Tovabbi kerdesem, hogy ezt a szabalyt melyik festmennyel fogjak illusztralni?

  • ano said:

    Az ügyfélkapunál csak úgy lehet regisztrálni, hogy el kell menni az okmányirodába ahol egy ürlap kitöltése után kapja meg a regosztrációhoz szükséges kódokat. Szóval mindenképpen el kell menni vagy a jegyzőhöz vagy az okmányirodába miközben a levélben regisztrálást kizárják. nagy volt a pofája a trolloknak, hogy minek kell a duma amikor levélben is lehet regisztrálni. Na most úgy néz ki, hogy mi ki leszünk ebből a lehetőségből zárva, csak azok regisztrálhatnak levélben akiket nem érint ennek a kártékony bandának a ténykedése. Gratulálok az országnak, hogy ezeket 2/3-os hatalomra jutatta! Remélem megszívják azok is akik ezekre szavaztak.

    • Victor said:

      A fiaim szerint “Ja? Amit a be1stye1val csine1lte1l?” 🙂 dcsd be a gliguba, e9s kiad pl. be1stya forme1jfa fcreges fabe1bukat. Azon kell a fonalat vezetgetni. Aranyos kis ke9zfcgyesse9gfejlesztő gyerekeknek, manapse1g, re9gebben pedig a cipőfűzőket edgy ke9szedtettee9.

  • Barbra said:

    I think this is among the such a lot significant info for me.
    And i’m glad reading your article. But wanna statement
    on some common issues, The web site taste is ideal, the articles
    is really nice : D. Just right task, cheers

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*