Ez nem Hollandia
Egyre többször kerül szóba, hogy a Fidesz, Orbán Viktor által történelminek nevezett győzelme számszerűen alig tér el attól, amit az MSZP és az SZDSZ 2006-ban közösen elért, mégis kétharmados felhatalmazást fog kapni, míg ez az előző koalíciónak nem adatott meg. A verdikt alapjául az szolgál, hogy idén a Fidesz listán 2706292 szavazatot szerzett, míg négy évvel ezelőtt a szocialisták és a szabaddemokraták 2688317-et.
Na igen. A választási rendszerek már csak ilyenek: önkényesen alakítják mandátumokká a szavazatokat. Valóban, ha tisztán arányos rendszerünk lenne, egyéni választókerületek nélkül, akkor a most felálló parlament mintegy 53-54%-át foglalnák csak el a Fidesz-KDNP jelöltjei, míg a fennmaradó helyeken osztozna az MSZP, a Jobbik és az LMP (feltételezve, hogy a küszöb továbbra is 5%-os lenne). Adekvát a kérdés: és ez kit érdekel? Mivel Magyarországon vegyes választási rendszer van érvényben, körülbelül annyi értelme van az egyik vagy a másik ág alapján számon kérni a végeredményt, mint azt állítani, hogy az első félidőben még a mi csapatunk vezetett, tehát megnyertük a meccset.
A vicc kedvéért persze megnézhetjük a másik végletet is. A Fidesz jelöltjei szinte az összes egyéni győzelmet be fogják söpörni, ami azt jelenti, hogy ha tisztán egyéni választókerületi rendszerünk lenne, akkor az új parlamenti helyek több mint 90%-át az ő képviselőik foglalnák el. A maradékon az a néhány jelölt osztozna, akik jövő vasárnap nem-fideszesként nyernek – már ha lesz ilyen egyáltalán. Ha nem lesz, színtiszta Fidesz-parlament is alakulhatna. Ez sem életszerűtlenebb az eredeti felvetésnél, hiszen ahogy tisztán arányos rendszerek (például Hollandiában), úgy tisztán többségiek is léteznek (mint például Nagy-Britanniában).
Ugyanaz az ország, ugyanaz a választás, ugyanazok a választói preferenciák, egészen eltérő parlamenti arányok. Ezért vitatkoznak a világ parlamentjei évszázadok óta a választási rendszerekről.
Azonkívül már csak azért sem összehasonlítható a 2006-os és a 2010-es szituáció, mert nagyon nem mindegy, hogy a többséget elnyerő politikai erővel szemben milyen az ellenzék összetétele. 2006-ban egy 2 272 979 fős tábort maga mögött tudó erő állt szemben a régi-új koalíciós partnerekkel, amelynek volt esélye a választás egyéni ágán számos kerületben legyőzni ellenfelét (ez 68 kerületben sikerült is). Ma nincs olyan politikai erő az ellenzéki oldalon, amelyikben meglenne ez a potenciál, csak egy nem egész 20, egy nem egész 17 és egy nem egész 7,5 százalékos párt áll szemben a Fidesszel, akik ráadásul egymás felé is csak elég mérsékelten visszalépés-kompatibilisek.
