Home » Elemzések, Kommentárok

Ez nem Hollandia

13 April 2010 Szerző: Címkék: Nincs komment

Egyre többször kerül szóba, hogy a Fidesz, Orbán Viktor által történelminek nevezett győzelme számszerűen alig tér el attól, amit az MSZP és az SZDSZ 2006-ban közösen elért, mégis kétharmados felhatalmazást fog kapni, míg ez az előző koalíciónak nem adatott meg. A verdikt alapjául az szolgál, hogy idén a Fidesz listán 2706292 szavazatot szerzett, míg négy évvel ezelőtt a szocialisták és a szabaddemokraták 2688317-et.

Na igen. A választási rendszerek már csak ilyenek: önkényesen alakítják mandátumokká a szavazatokat. Valóban, ha tisztán arányos rendszerünk lenne, egyéni választókerületek nélkül, akkor a most felálló parlament mintegy 53-54%-át foglalnák csak el a Fidesz-KDNP jelöltjei, míg a fennmaradó helyeken osztozna az MSZP, a Jobbik és az LMP (feltételezve, hogy a küszöb továbbra is 5%-os lenne). Adekvát a kérdés: és ez kit érdekel? Mivel Magyarországon vegyes választási rendszer van érvényben, körülbelül annyi értelme van az egyik vagy a másik ág alapján számon kérni a végeredményt, mint azt állítani, hogy az első félidőben még a mi csapatunk vezetett, tehát megnyertük a meccset.
A vicc kedvéért persze megnézhetjük a másik végletet is. A Fidesz jelöltjei szinte az összes egyéni győzelmet be fogják söpörni, ami azt jelenti, hogy ha tisztán egyéni választókerületi rendszerünk lenne, akkor az új parlamenti helyek több mint 90%-át az ő képviselőik foglalnák el. A maradékon az a néhány jelölt osztozna, akik jövő vasárnap nem-fideszesként nyernek – már ha lesz ilyen egyáltalán. Ha nem lesz, színtiszta Fidesz-parlament is alakulhatna. Ez sem életszerűtlenebb az eredeti felvetésnél, hiszen ahogy tisztán arányos rendszerek (például Hollandiában), úgy tisztán többségiek is léteznek (mint például Nagy-Britanniában).
Ugyanaz az ország, ugyanaz a választás, ugyanazok a választói preferenciák, egészen eltérő parlamenti arányok. Ezért vitatkoznak a világ parlamentjei évszázadok óta a választási rendszerekről.
Azonkívül már csak azért sem összehasonlítható a 2006-os és a 2010-es szituáció, mert nagyon nem mindegy, hogy a többséget elnyerő politikai erővel szemben milyen az ellenzék összetétele. 2006-ban egy 2 272 979 fős tábort maga mögött tudó erő állt szemben a régi-új koalíciós partnerekkel, amelynek volt esélye a választás egyéni ágán számos kerületben legyőzni ellenfelét (ez 68 kerületben sikerült is). Ma nincs olyan politikai erő az ellenzéki oldalon, amelyikben meglenne ez a potenciál, csak egy nem egész 20, egy nem egész 17 és egy nem egész 7,5 százalékos párt áll szemben a Fidesszel, akik ráadásul egymás felé is csak elég mérsékelten visszalépés-kompatibilisek.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*