Home » Álláspontok, Elemzések

A választási törvény fordulói

20 October 2010 Szerző: Címkék:, , , Nincs komment

Ahogy várható volt, az önkormányzati választások után hamar beindultak a kreatív választási értelmezések. A csalódottak táborából sokan a kormány oktrojált választásirendszer-reformjára fogják az MSZP térvesztését, szinte tudomást sem véve a párt támogatottságának visszaeséséről. A diadalittasak pedig kínosan bagatellizálják a nyilvánvalóan a Fidesz érdekeit szolgáló rendszermódosítások jelentőségét. Szerencsésebb volna, ha mindkét fél vetne egy pillantást az érem másik oldalára is, és kiegészítené a maga féligazságát. Tény ugyanis, hogy nincs az a választási rendszer, amely mellett jelentősen kisebb arányú lett volna a Fidesz-győzelem október 3-án, és az is tény, hogy számos politikai erőt hátrányosan érintettek a változtatások.

A legközérthetőbb bizonyíték erre a megyei közgyűlések kialakulása: ha nem emelik a küszöböt 4-ről 5 százalékra, az LMP delegálhatott volna egy képviselőt a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe, ahogy a Városépítők Társasága is a Csongrád megyeibe (előbbi 4,04, utóbbi 4,53 százalékot szerzett). Sosem fogjuk megtudni, hogyan alakult volna a végeredmény, ha nem emelik a listaállításhoz szükséges ajánlások számát több mint a háromszorosára: a korábbi 0,3 százalék helyett idén már a választásra jogosultak 1 százalékának szelvényére volt szükség ehhez. Beszédes adatok azért erre is vannak. A választók idén csak 3–5 listával találkozhattak a megyei szavazólapokon, míg négy éve még jellemzően 8–10 lista közül válogathattak, több megyében 14-ből is. A visszaesés a több szinten is a kicsiket sújtó átalakítások világos következménye.

Bonyolultabb a helyzet a 10 ezer főnél népesebb települések és a főváros kerületeinek képviselő-testületei esetében. A képviselői létszám csökkentése együtt járt ugyanis az egyéni és a kompenzációs ágon megszerezhető mandátumok arányának elbillentésével: korábban átlagosan 60:40 arányban, most 72:28 arányban osztották az egyéni, illetve a listás mandátumokat. Ennek egyenes következménye, hogy a kisebb pártok, helyi szerveződések jóval nehezebben juthatnak képviselői helyhez. Elvileg ha egy jelölőszervezetre leadott töredékszavazatok száma eléri az összes töredékszavazat 5 százalékát, már járna a mandátum. Ám a valóságban általában a 10-15 százalék sem elegendő ehhez, sőt még fölötte sincs garancia.

Ha arra a száz helyre összpontosítunk, ahol 11 fős a képviselő-testület, hamar értetővé válik, hogy történhet ez meg. Ezeken a településeken a 8 egyéni körzet mellett mindössze 3 kompenzációs mandátumot osztanak ki, márpedig 3 mandátumot nem lehet teljesítményarányosan kiosztani az ennél jellemzően több jelentkező között. Szúrópróbaszerűen érdemes beletekinteni az adatokba. Budakalászon az MSZP 18 százalékos töredékszavazat-aránya is kevés volt a képviselői helyhez, ahogy a Civil Mozgalomé is Szigetváron. Hasonló teljesítménnyel nem szerzett mandátumot a Jobbik Maglódon, különböző helyi tömörülések Kistarcsán, Pomázon, és a sor hosszan folytatható. Mondani sem kell, a korábbi szabályozás szerint ilyen fokú torzítás nem fordulhatott elő, ekkora településeken ugyanis 10 egyéni mellett 7 listás mandátum is gazdára talált.

Nem vitás, hogy a kis pártok mozgásterének beszűkítése a mindenkori legnagyobb politikai erőnek kedvez. A kérdés éppen itt válik izgalmassá. Merthogy a szabályozás átalakítása nem elsősorban az idei, hanem a későbbi önkormányzati választásokat célozta. 2014 őszéig a Fidesz bizonyosan veszít támogatottságából, de a relatív előnyét megőrizheti. Ezt a relatív előnyt kell abszolúttá konvertálnia ahhoz, hogy a legfontosabb önkormányzati testületekben továbbra se kelljen koalíciós társ után néznie. A rendszer átalakításai elsősorban ezt a célt szolgálják, és minden jel arra mutat, hogy erre tökéletesen alkalmasak is.

A cikk a HVG 2010. október 20-i számában jelent meg.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*