Home » Elemzések, Featured, Headline

Tetszettek volna delegálni

20 September 2016 Szerző: Címkék:, 4 komment

Miután nyilvánosságra került, hogy a 10331 szavazókör közül legfeljebb 3852-ben lesz MSZP-s és / vagy LMP-s pártdelegált, érezhetően felerősödött a csalástól való félelem. Nem alaptalanul.

Azért van okunk már bő negyed évszázada bízni a választási eljárásban, azon belül is a szavazatszámláló bizottságok munkájában, mert a teljes folyamat az ellenérdekelt felek egymás kölcsönös ellenőrzésére épül. Magyarul, semmi sem történhet a szavazatszámláló bizottságokban anélkül, hogy a mindenkori kormánypárti és ellenzéki pártdelegáltak ne tudnának róla. Ha a bizottságban le is szavazzák őket, még mindig nyújthatnak be kifogásokat, pártjaik pedig a nyilvánosságon keresztül adhatnak nyomatékot követeléseiknek.

Ezt a garanciát nem biztosítja most az ellenzék a meglévő és potenciális választói számára. A Jobbik eleve igyekszik agyonhallgatni, hogy egyáltalán népszavazás lesz Magyarországon, a balközép pártok pedig vélhetően későn eszméltek, vagy ami még súlyosabb, összesített erővel is csak ennyi embert tudnak delegálni.

 Nepszavazas_Partdelegaltak_20160920

 

Félreértés ne essék, rengeteg probléma van a 2010 után megalkotott választási jogszabályi környezettel, a kormány értelmetlen kérdésének népszavazásra bocsátásával, a közpénzből kampányra költött milliárdokkal. A szavazatszámláló bizottságok működésének logikája azonban nem változott érdemben a Fidesz hatalomra kerülése után; már az 1990-2010 közötti húsz év bármelyik időszakában is okkal vetődhettek volna fel aggályok a választás tisztaságával kapcsolatban, ha több mint 6000 szavazókör nélkülözni lett volna kénytelen az ellenzéki pártdelegáltakat. Ezért az anomáliáért tehát aligha a kormányoldal hibáztatható.

Tény, hogy népszavazás esetén csak a frakcióval rendelkező pártok delegálhatnak a szavazatszámláló bizottságokba, de annak nem lett volna akadálya, hogy (csak a parlamenti pártokat említve) a DK, az Együtt, a PM és az MLP tagjai, aktivistái, MSZP-s delegáltként regisztráljanak, mégsem tették (vagy legalábbis kevesen). Mindez többet elmond ezeknek a pártoknak az állapotáról, mint a közvélemény-kutatásokban mért támogatottsági adataik.

Valószínűleg jól tudják ezt maguk is. Ezért csinálnak inkább bűnbakot a Nemzeti Választási Iroda útmutatójából, ami nem  tesz mást, mint illusztrálja az egyértelmű törvényt annak érdekében, hogy a bizottságok parttalan vitáit segítse – már ha ellenzéki delegáltak híján egyáltalán lesznek ilyenek.

Mindennek hatására sokakban felmerült, hogy már a népszavazás bojkottja sem biztonságos megoldás, hiszen könnyen előfordulhat, hogy távollétében bárki helyett aláírhatják a névjegyzéket, és érvényes „nem” szavazatokat dobnak az urnába a nevükben. Függetlenül a félelem racionalitásától, egy Facebookon terjedő ötlet, ha a megelőzésre nem is, az utólagos kontrollra alkalmas lehet:

Mivel a névjegyzékeket kilencven napig őrzik, a népszavazást követően a helyi választási irodánál (praktikusan az önkormányzatnál) kérvényezhető a névjegyzékbe való betekintés. Így ha más nem is, azt ellenőrizheti a választástól távol maradó állampolgár, hogy aláírták-e helyette a névjegyzéket vagy sem. Utánanéztünk, és a saját adatai megtekintéséhez valóban joga van bármely választópolgárnak, még ha nem is a választási eljárási, hanem az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény jogosít fel erre. Tömegek aligha veszik majd a fáradságot, de akár még elrettentő ereje is lehetne az akciónak, ha volna olyan politikai erő, amelyik az élére áll. A delegálási adatok alapján azonban nem úgy tűnik, hogy van ilyen.

4 Comments »

Leave a comment to Investigating Life

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*