Home » Álláspontok, Elemzések, Featured, Headline

Inkább eszköz, mint fátum

„Az az országos lista, amire beömlenek majd a listára adott voksok, a határon túli magyarok szavazatai, meg a töredékszavazatok is, annyira lesz egyszerű, hogy egyenesen az adórendszer söralátétjének hátoldalára kellene felírni.” LAKNER ZOLTÁN szerint a Fidesz választási koncepciója az egypárti kormányalakítás esélyét növeli, de könnyen visszaüthet az a feltételezése, hogy ez az egy párt csakis saját maga lehet.

Miután a politikai osztály évekig rágta a kisebb parlament gumicsontját, a Fidesz megadta a választóknak a (körülbelül) 200 fős parlamentet. A változó létszám, valamint a határon túl élő magyar állampolgárok választójoga a választási szabályok módosítását indokolja.

A Fidesz keze kétségkívül maga felé hajlott, mikor javaslatát kidolgozta, de talán pontosabb úgy fogalmazni: a választási rendszerre tett kormánypárti javaslat tájékoztatás arról, milyen politikai helyzetet prognosztizál a Fidesz a következő parlamenti választás idejére. Aztán vagy olyan lesz, vagy nem.

Kijavítani, ami nem romlott el, úgy hagyni, ami rossz

A választó szempontjából az 1989-ben törvénybe iktatott választási rendszer bonyolult, de legalábbis nem a lehető legegyszerűbb. Két forduló, először kettő, aztán csak egy szavazólap, illetve a híradásokban sokat emlegetett országos lista, amit viszont a polgár a szavazófülkében nem foghat a kezébe. Másfelől a választások lefolyása azt jelezte, hogy a szavazópolgárok többsége tudta, mit csinál; ha nem is tudta tételszerűen kifejteni a választási szisztéma alapelveit, használni képes volt. Maga a választási rendszer egyfelől biztosította az arányosságot, amennyiben legalább három párt mindig bejutott a parlamentbe, ahol aztán legalább négy frakció mindig alakulhatott. Másfelől, biztosította a kormányozhatóságot, bár 1994 és 2010 kivételével sosem volt egyetlen pártnak abszolút többsége. Az is igaz, hogy a kormányok fennmaradásához a konstruktív bizalmatlansági indítvány stabilizáló hatása is szükséges volt.

A választási rendszernek nem volt olyan kirívó igazságtalansága vagy az ország működését akadályozó hátránya, ami kikényszerítette volna a paradigmatikus változást; márpedig az egyéni kerületi ágon kétfordulós abszolút többségi rendszer felváltása az egyfordulós relatív többségivel ilyen változás. A Fidesz az egypárti kormányalakítás esélyét növeli, arra a feltételezésre építve, hogy ez az egy párt csakis saját maga lehet. Olyannyira szembeötlő ez a változás, hogy a változtatás fő céljaként kell azonosítanunk.

Az is tény, hogy a területi listák megszüntetése és felváltásuk egyetlen országos listával arányosabbá teszi a rendszert, de ez messze nem kompenzálja azt az ellenkező irányú változást, ami az egyéni ágon történik.

Közben a Fidesz fenntartja az ajánlószelvények rendszerét, amelynek, hogy is fogalmazzunk, jogszabályi értelemben véve kreatív használata állandó kísérője a választásoknak. Mi több, a cédulabiznisz politikai eszközként funkcionál. Az ajánlószelvények intézménye ennek ellenére (vagy éppen ezért) még a kétharmados fülkeforradalmat is túl fogja élni. Az ajánlás más természetű szűrőt jelent a pártversenyben, mint a leadott szavazat. A (törvényes) szelvénygyűjtéshez elengedhetetlen a szervezetek és aktivisták működő hálózata, valamint a választók névvel, címmel vállalt együttműködése. Ezek híján egy amúgy bejutásra esélyes párt is kiszóródhat a versenyből az ajánlási szakaszban. Magyarra fordítva: a Fidesz abban bízik, hogy jelenleg utcahossznyi szervezeti előnye megmarad a választás idejére is.

Egyszerűbb?

A Fidesz a választók regisztrálásának ötletét is felvetette, ami teljesen felesleges. Hatása, de célja sem lehet más, mint hogy az egész eljárást bonyolultabbá tevő adminisztratív küszöböt emeljen a választási részvétel elé, amelyen kiszámíthatatlanul sok választópolgár bukhat el, végső soron elesve a szavazás jogától. Ez a szisztéma azoknak a pártoknak kedvez, amelyek nagyon tudatos és aktív szavazóközönséggel rendelkeznek, s amelyek egyúttal rendelkeznek a választók elérésének sokféle eszközével. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nyerhet ezen is a legtöbbet.

Az egyfordulós szisztéma egyszerűbb lesz a választó oldaláról nézve, hiszen csak egyszer kell (lehet) voksolni. Ugyanakkor ezzel beszűkül a véleménynyilvánítás lehetősége: nem csak a pártoknak, a választóknak sem lesz második dobásuk.

Továbbá, az az országos lista, amire beömlenek majd a listára adott voksok, a határon túli magyarok szavazatai, meg a töredékszavazatok is, annyira lesz „egyszerű”, hogy egyenesen az adórendszer söralátétjének hátoldalára kellene felírni. Nem szólva arról, hogy miután a KDNP-s miniszterelnök-helyettes kivont karddal védelmezte az azonos kategóriájú állampolgárság eszményét, s ennek nevében az állampolgársággal járó választójogot, végül, a határon túli magyar állampolgárok csak egy voksot adhatnak le kettő helyett.

Ellenzéki stratégia  

A bejáratott demokráciákban is előfordul, hogy a kormányoldal a saját képére alakítja a választási szabályokat. Az is előfordul, hogy aztán „saját” szabályai szerint veszít. A valóban demokratikus versenyben ugyanis mindig van bizonytalanság.

Ma a Fidesz stabil törzsszavazói bázissal és szilárd médiaháttérrel igyekszik átvészelni önnön kormányzása nehéz időszakát. Az ellenzéki oldalon három parlamenti párt – és egy a ráadás – található, valamint egy ébredező és kavargó parlamenten kívüli mozgalmi, civil és pártmező. A bizalmatlanság tapintható, a tervek és ambíciók egymást keresztezik. Amennyiben most választás lenne, azt a Fidesz az egyfordulós rendszerben simán megnyerné, tömeges egyéni mandátumszerzéssel óriási többségre téve szert.

Csakhogy a választás nem most lesz. Nagyjából 30 hónap múlva esedékes. De még ha előrehozott választást is tartatna a Fidesz, addig is hónapok telnek el. Tegye a szívére a kezét minden politikai elemző: fogalmunk sincs, mi lesz, mondjuk, fél év múlva. Épp az a helyzet lényege, hogy képlékeny. Ez akkor is így van, ha mai tudásunk szerint igen kevéssé valószínű, hogy ilyen rövid idő alatt a Fidesszel versenyképes ellenzéki konstelláció alakulhatna ki.

Emellett, a választási rendszer nem fátum, amit csak elszenvedni lehet: politikai cselekvések elindítójává is válhat. A politikai erők a választási szabályok ismeretében készülnek a versenyre. Mikor a Fidesz egyfordulós választási rendszerrel kedvez a nagy pártoknak, nyilván önmagára gondol, ám egyúttal kiválthatja az együttműködést is ellenfeleiből.

Megvalósulhat ez többféle módon. Lehet egy ernyőpárt „alá” beállva versengeni, előre megállapodva listáról és egyéni jelöltekről, miközben e pártkonföderációban az egyes szereplők autonómiája akár fenn is maradhat. Ez esetben a Fidesz, a Jobbik és e harmadik erő versenyezne egymással – ami utóbbi győzelmi esélyeit jelentősen javítaná, tekintve, hogy számos egyéni kerületben a Fidesz fő ellenfele a Jobbik lesz. Vagyis a szavazatkoncentráció előnye hirtelen a Fidesszel ellentétes oldalra kerülne át.

Ennek az együttműködésnek egy lazább, de életképes formája lehet, ha az összefogásban érdekelt pártok saját színekben indulnak el, felosztva egymás között az egyéni választókerületeket, itt nem konkurálva egymással. Amennyiben mindegyiküknek van 27 egyéni jelöltje (ez attól is függ, hányan vennének részt a kooperációban!), akkor lehet saját listájuk, s már csak abban kell reménykedniük, hogy mind 5 százalék felett végeznek. Ez esetben a választóknak megvan az a jó érzésük, hogy legalább listán mégiscsak az elsődleges preferenciájuk szerint szavazhatnak, csak egyéniben kell kompromisszumot kötniük a Fidesz és a Jobbik legyőzése érdekében.

Aztán az is lehet, hogy nincs megegyezés, marad a széttagoltság, de a választók annyira meg akarnak szabadulni a Fidesztől, hogy keresik azt az erőt, amelynek a legnagyobb esélye van a leváltására. Ez a legerősebb és/vagy a leváltási szándék tekintetében leghitelesebb ellenzéki pártnak kedvezhet, amely elszívhatja a rivális Fidesz-ellenes szervezetek voksait és hirtelen nagy párttá emelkedhet.

Meg persze alakulhat úgy is, hogy a pártok és a választók se koncentrálják erejüket, és győz a Fidesz.

Mindezzel kapcsolatban az a tanulság vonható le, hogy bár az új választási rendszer változtatásai erősen vitathatók és kritizálhatók, ezek nem teszik leválthatatlanná a Fideszt. A legfőbb kérdés inkább az, hogy az új szabályok által körvonalazódó ellenzéki útiterv megszületik-e egyáltalán, és az érintettek képesek-e annak megfelelően haladni.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*