Home » Elemzések, Kommentárok

Az önkormányzati választások elé

2 October 2010 Szerző: Címkék: Nincs komment

Politikai blog választási beharangozó nélkül nem politikai blog. Még akkor sem, ha már mindent leírtak és leírtunk a témában, ami előzetesen érdekes lehet.

Az érdeklődő kisebbség kalkulál, esélyt latolgat, miközben minden idők leglefutottabb választása elé nézünk, és ennek megfelelően unalmas és tanulság nélkül való kampányon vagyunk túl, amelybe némi izgalmat legfeljebb a jelöltállítás hajrája, eredeti ötleteket pedig csak a Kétfarkú Kutya Párt hozott.

A Fidesz egyszerű, kockázatkerülő üzeneteivel meglévő táborát kívánja csak mozgósítani, ez is elegendő számára ahhoz, hogy a politikailag jelentős települések és a megyék többségében megszerezzék a többséget, illetve előbbiek esetében a polgármesteri székeket. Az MSZP és az utóbbi időben sokak által talán túlságosan is leírt Jobbik között az ezüstéremért folyik a harc, és borítékolható, hogy mindketten a legnagyobb ellenzéki pártnak fogják kikiáltani magukat, valójában csak a választás utáni hónapok eseményei mutatják majd meg, melyikük jött ki jobban a csatából. Az LMP számára a jelöltállítás már eleve kudarc, vidéken sok helyen nem is lehet a pártra szavazni, kármentést a fővárosi pozíciók megerősítése jelenthet, főleg ha döntési pozícióba kerülnek a közgyűlésben.

A kevés nyitott kérdés egyike, hogy meglesz-e a Fidesz közgyűlési többsége a fővárosban: ha igen, akkor a kormány végre meghódított területként tekinthet Budapestre, ha nem, az az LMP pozícióit erősíti leginkább. Mi arra tippelnénk, hogy ha szűken is, de meglesz az a többség.

A kerületekben nemcsak a XIII. kerület érdekes, ahol Tóth József minden bizonnyal megint nyerhet, hanem a XXI. is, ahol az újdonsült szocialista jelöltet szexuális zaklatással vádolják, a IX. is, ahol kiderül, mire képes Gegesy Ferenc az SZDSZ nélkül, a X. és a XV. is, ahol a korábban szocialista jelölt függetlenként indul, velük szemben pedig a párt új jelöltet indít. Mindezt pont két olyan kerületben sikerül eljátszani, ahol ha csak egyikük indulna, még akár győzelemre is lenne esélyük, így viszont mintha tálcán kínálnák a hajdanán biztos balos kerületeket a Fidesznek.

Ugyanezzel a technikával adta át az MSZP négy évvel ezelőtt Salgótarjánt a Fidesznek, amit egyébként nem kizárt, hogy most visszaszerez. Ezen felül kevés megyei jogú városban veszíthet a kormánypárt polgármesterjelöltje: a Jobbik visszalépése miatt a szocialisták számára izgalmasabbá váló Szeged mellett legfeljebb Miskolc, a helyi botrányok miatt Szombathely, a sok jobboldali induló miatt pedig Székesfehérvár necces. A kérdés ezen a szinten is inkább az, hogy milyen összetételű közgyűléssel kell majd együttműködni, a Fidesz mindent meg is tett annak érdekében, hogy ne kelljen bajlódni kiszámíthatatlan koalíciós partnerekkel.

Vasárnap éjszaka összességében nem sok izgalomra számíthatunk. Legfeljebb azt várhatjuk lélegzetvisszafojtva, melyik KDNP-s jelölt lesz a befutó a Vas megyei településen.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*