Home » Elemzések, Kommentárok

Önkormányzati látszatreform

8 June 2010 Szerző: Címkék:, Nincs komment

Elfogadták az önkormányzati választási rendszer átalakítását. Mint általában, ennek vonatkozásában is igaz, hogy minden politikai szereplő a saját érdekeinek megfelelően interpretálja a változásokat. A legkülönbözőbb vélemények megjelentek már a témával kapcsolatban, olyan elemzéssel viszont mindeddig nem találkoztunk, amely konkrétan kiszámolta volna, pontosan mekkora létszámcsökkentéssel jár a Fidesz reformértékűnek nem nevezhető, de mégis jelentős változásokat hozó módosítása. Valószínűleg azért nem bíbelődött ezzel senki, mert változnak a települési határértékek is, tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy az eddigi keretszámokat újakkal kell behelyettesíteni. Tény, eltart egy darabig a számolgatás, egy boldogabb világban azonban kötelező volna a törvényjavaslathoz csatolni egy ilyen kalkulációt.

Akik szeretnének elmélyedni a részletekben, azoknak segíthetnek a bejegyzés végén szereplő részletes táblázatok, azok számára pedig, akik beérik az esszenciával, ez is megteszi:

Választott önkormányzati tisztségviselők számának változása[1]


Először is fontos leszögezni, hogy megmarad az egy önkormányzat-egy képviselőtestület-elv, tehát az önkormányzatok száma változatlan marad; a néhány tucat lelket számláló községek ugyanúgy megválasztják a maguk képviselőit és polgármesterét, mint eddig.  Ez magyarázza a polgármesterek számának változatlanságát.

A települési képviselőtestületek létszámának felére csökkentése – ahogy az már a kampányban is nyilvánvaló volt – túlságosan ambiciózus célkitűzésnek bizonyult. A 10 ezer fő feletti településeken a régi rendszer szerint összesen 3508 képviselőt választanánk, a ma elfogadott törvény alapján csak 2260-at fogunk: ez 35,58%-os csökkenés. A 10 ezer fő alatti településeken ennél is kisebb mértékű a karcsúsítás: átlagosan 31,62%-kal lesz csak kevesebb tagja a közgyűléseknek. Megyei szinten valóra válik a felezés, abszolút értékben viszont ez eltörpül a települési önkormányzatok nagyságrendje mellett.

Mint ahogy azt már számtalanszor elmondtuk, nem is az öncélú létszámcsökkentés tenné hatékonyabbá a munkát, hanem az egész önkormányzati struktúra ésszerűsítése, aminek csupán pozitív hozadéka volna, hogy kevesebb képviselőt kellene eltartanunk. Világos, hogy a 10 ezer alatti településeken nem lehet tovább csökkenteni a testületek létszámát (lásd. „A képviselő-testületek létszáma településméret szerint az új szabályozás alapján” című táblázat adatait), és még így is 14542-en lesznek. Az érdemi spórolás és hatékonyságjavítás felé tett első lépés az önkormányzatok összevonása volna.

Ebbe az irányba továbbra sincs elmozdulás, a mindenkori győztes megerősítése felé viszont annál inkább. A 10 ezer fölötti önkormányzatokba (és a fővárosi kerületekbe) a képviselők eddig körülbelül 60-40-arányban jutottak be egyéni választókerületből, illetve kompenzációs listáról, ez most átlagosan 72-28-ra változik. A cél világos: relatív többséggel is könnyen biztosítható legyen a kényelmes többség. Ha például egy 30 ezres településen, ahol 10 egyéni választókerület lesz (eddig 14 volt), a legnagyobb politikai erő mintegy 40%-os támogatottsággal megnyeri az összes egyéni mandátumot, riválisai csak 4 (eddig 9) kompenzációs mandátumon osztozhatnak. Akár 40%-os támogatottság mellett tehát a mandátumok több mint 70%-a könnyen megszerezhető (az arányok megközelítőleg azonosak az összes 10 ezer fölötti település esetében). A Fidesz ugyanakkor lemondott arról a meglehetősen extrém ötletéről, hogy az egyéni győztesekre leadott, az abszolút többség feletti szavazatokat is hozzáadják a töredékszavazatokhoz – talán nem is gondoltak komolyan, csak kompromisszumkészségüket bizonyítandó írták bele az eredeti szövegbe, hogy aztán látványosan töröljék onnan.

A jelöltállítás változása[2]


Nem törekedett viszont a konstruktivitás látszatára a Fidesz a jelöltállítás tekintetében: a módosítások a kormánypárt(ok)on kívül minden politikai erő számára súlyos nehézségeket okozhatnak. A szelvények összeszedésére az eddigi 36 helyett alig 10 biztos nap áll rendelkezésre, ami valamivel több lehet, ha a választási irodák a törvényben előírtnál előbb adják őket postára.

A szükséges számú szelvények tekintetében messze a főpolgármester-jelölés feltétele nehezedett meg leginkább: az eddigi szabályozáshoz képest négyszer annyi szelvényre lesz szükség. A többi polgármesterjelölt számára nincs változás, ahogy a kistelepülések képviselőjelöltjei számára sincs. A 10 ezer fölötti településekben a listaállításhoz viszont dupla annyi jelöltre lesz szükség, mint eddig, megyei szinten pedig több mint háromszoros az eltérés a korábbiakhoz képest.

A kisebb politikai erőket sújtja továbbá, hogy a fővárosi és a megyei közgyűlések esetében 4-ről 5%-ra nő a bejutási küszöb. A megyei jogú városok továbbra sem juttatnak ide képviselőket, ami azt eredményezi, hogy több mint másfél millió ember semmilyen pártlistára nem szavazhat. Megszűnik ugyanakkor az a teljesen értelmetlen eljárás, hogy a 10 ezer alatti és feletti települések szavazói eltérő pártlistákra szavaznak – mostantól ez egységes lesz.

A voksturizmust nehezítő módosítás, hogy eddig akár 1 nappal a választás előtt létesített tartózkodási hely is választójogot biztosított az adott településen, mostantól ugyanez legkésőbb a választás előtti 30. napon bejelentett lakcímmel lesz lehetséges. Üdvözlendő továbbá, hogy a törvény dinamikussá teszi a megyei és fővárosi képviselői létszámot: eddig kőbe vésettek voltak a keretszámok, mostantól világos törvényi útmutatással kell a lakosságmozgásokhoz igazodniuk. Valami ilyesmire volna szükség az országgyűlési választások vonatkozásában az egyéni választókerületek határát illetően is.

A képviselő-testületek létszáma településméret szerint a régi szabályozás alapján[3]

A képviselő-testületek létszáma településméret szerint az új szabályozás alapján[4]


[1] A Political Capital számítása az 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, a 2010. évi T/32-es és T/58-as törvényjavaslat és módosító javaslatai, a KSH A Magyar Köztársaság helységnévtára 2009. évi kiadványa alapján


[2] Az 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, a 2010. évi T/32-es és T/58-as törvényjavaslat és módosító javaslatai alapján


[3] A Political Capital számítása az 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, a 2010. évi T/32-es és T/58-as törvényjavaslat és módosító javaslatai, a KSH A Magyar Köztársaság helységnévtára 2009. évi kiadványa alapján


[4] A Political Capital számítása az 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, a 2010. évi T/32-es és T/58-as törvényjavaslat és módosító javaslatai, a KSH A Magyar Köztársaság helységnévtára 2009. évi kiadványa alapján .

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*