Home » Elemzések, Kommentárok

Kétszáz fős parlament – gombhoz a kabátot

30 April 2010 Szerző: Címkék: Nincs komment

Nem várt karriert futott be a választási létszámháború Magyarországon. Az elmúlt 12 évben az MSZP és a Fidesz képviselőcsoportjai tudták összeadni a kétharmados törvények változtatásához szükséges szavazatokat, de ennek inkább a fordítottja volt a fontos: mindkét párt egymaga is képes volt blokkolni azokat, függetlenül attól, melyikük volt épp kormányon. Ez azzal a következménnyel járt, hogy mindkét fél a másikra tudta kenni, miért nincs előrelépés egyik vagy másik kétharmados döntést igénylő kérdésben.

A választási reform ügye tipikus áldozata volt a parttalan álvitának: a rendszert feszítő tényleges problémák helyett csak a képviselők számáról folyt az alacsony színvonalú diskurzus, minek következtében a választókkal mára sikerült elhitetni, hogy egy egyszerű létszámfelezéssel olcsóbban és hatékonyabban működne a parlament. A politikai akarat mindvégig hiányzott: a Fidesz, túl azon, hogy minden létező fórumon elmondta, hogy kétszáz fős parlamentre van szükség, sose tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy miképp képzeli el az új szisztémát; az MSZP ugyanakkor rendre olyan javaslatokkal állt elő, amelyekről ránézésre lehetett tudni, hogy azok a Fidesz számára nem lesznek támogathatók. Addig, amíg volt kit hibáztatni a megegyezés elmaradásáért, mindkét fél számára kényelmes volt az ideiglenesnek szánt választási rendszer fenntartása. Most viszont a Fidesz nem hátrálhat ki a kétszáz fős parlament ígérete mögül, tehát hosszú évek halogatása után kénytelen lesz kabátot varrni a gombhoz: meg kell alkotnia és törvénybe kell foglalnia reformkoncepcióját, aminek kiindulási pontja a kétszáz fős keretszám. Elképzeléseikről ezen felül annyit tudunk csak, hogy a rendszer vegyes jellegét valamilyen módon meg kívánják tartani.

A következő napokban ezen a blogon áttekintjük, mi történt Magyarországon az elmúlt húsz évben választásireform-témában, milyen reális lehetőségek állnak most a Fidesz előtt, felvázolunk néhány reformkoncepciót, megvizsgálva azok politikai hatásait. Nem „optimális” választási rendszerre teszünk tehát javaslatot, tekintve, hogy nem létezik olyan. Két dologra viszont vállalkozunk: az egyik, hogy – a kétszáz fős keretszámot és a rendszer vegyes jellegét megtartva – számba vesszük, milyen lehetőségek állnak a Fidesz előtt, ha be kívánja váltani régi ígéretét; a másik, hogy fórumot teremtünk a konstruktív választásireform-vitának.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*