Home » Elemzések, Kommentárok

Nekünk ajánlószelvény-rendszer kell!

26 February 2010 Szerző: Címkék: Nincs komment

Három éve szajkózzuk, hogy az ajánlószelvény intézménye finoman szólva elfáradt, és emiatt sorozatos „kopogtatócédula-botrányoktól” lesz hangos a 2010-es választás. Szóltunk röviden, és hosszabban, szóltunk egyedül, majd más elemzőkkel együtt – olyanokkal, akik nem „rettegnek” attól, hogy kimondják: az ajánlószelvény-rendszer egyszerűen rossz, mert folyamatos visszaélésekre ad lehetőséget, illegális adás-vételi aktussá degradálja a jelöltállítást, adatvédelmi szempontból pedig tarthatatlan.

Látva azonban mindazt, ami ebben a kampányban eddig történt az ajánlószelvény-gyűjtés során, belátjuk: tévedtünk. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a jelenlegi ajánlási rendszer nélkülözhetetlen, mert tökéletesen illeszkedik a hazai politika szereplőihez, működéséhez és színvonalához.

Nézzük először a pártokat. A Fidesz bejelenti, hogy kétmillió cédulát fog összegyűjteni, erre persze semmi szükség, de nem számít, az üzenet annyi: a párt elég nagy ahhoz, hogy ezt megtegye. Az MSZP erre reagálva – más ötlete nem lévén – közli, hogy a Fidesz antidemokratikus és egyeduralomra tör. Pedig a kétmillió cédula begyűjtése nem antidemokratikus, nem is törvénysértő (hacsak rá nem bizonyítja valaki a Fideszre, hogy adatbázist épít), pusztán nem elegáns, és végtelenül nem polgári. Ott van aztán az MDF, amely ebben a versenyszámban is képes elvinni a választás lúzere címet, hiszen bár minden párt gyűjt ajánlószelvényt munkahelyen, munkaidőben, hivatalos eljárás eddig kizárólag az MDF jelöltje ellen indult. Az LMP-hez is tökéletesen illik a jelenlegi ajánlási rendszer, mert így követelhetik, hogy legyen más helyette, nevezetesen: „morális kaució”. A javaslat lényege, hogy ne kelljen kimondani, hogy jelöltállításhoz szükséges valamennyi pénz. Mennyiben más ez, mint azt állítani, hogy az ajánlószelvény-gyűjtéshez szükséges infrastruktúra nem kerül pénzébe a pártoknak? Végül persze ne feledkezzünk meg a Jobbikról, amelynek már a ferencvárosi időközi választáson is sikerült elérnie, hogy ő tűnjön az egyetlen tiszta, becsületes pártnak ajánlószelvény-ügyben. Vajon ha a Jobbik tovább erősödik, a Fidesz és az MSZP akkor is ennyire ragaszkodni fog az ajánlószelvény intézményéhez?

De ne ragadjunk le a pártoknál, térjünk rá a választási szervekre, amelyeken jól láthatóan némi zavar lett úrrá. Persze nem is csoda, hiszen nem egyszerű arra a kérdésre válaszolni, hogy lehet-e munkahelyen, munkaidőben ajánlószelvényt gyűjteni, ha egyszer minden párt névvel, címmel hirdeti a szórólapján, hogy mely munkahelyeken gyűjt munkaidőben. Az Országos Választási Bizottság azonban az életszerűség nevében és az egységes joggyakorlat érdekében döntést hozott, amit aztán az egységes joggyakorlat nagyobb dicsőségére rögtön felül is bírált az Fővárosi Választási Bizottság. Mindezek után kérdés, hogy mennyire tartják felkészültnek és tekintélyesnek az állampolgárok a választási szerveket, de sebaj, a demokratikus intézményekbe vetett bizalom vonatkozásában ez már aligha ront az amúgy is rossz helyzeten. Az ajánlószelvény-rendszernek pedig mélyebb értelme van, hiszen lakmuszpapírként a maga pőreségében mutatja meg a valóságot.

Igen, beláttuk, Tóth Zoltán választási szakértőnek igaza van: ha mindenki becsületes és tisztességes, akkor kiválóan működik ez az intézmény. Ezért kell maradniuk az ajánlószelvényeknek, hogy a jövőben is tisztán lássuk, milyen állapotban is van a magyar politikai rendszer.

Leave a comment!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.

*